A mostani időszakban sokat ér minden kenyér recept – pláne, ha élesztő sem kell hozzá -, bár ez kicsit sem mai. Ez a hagyományos, élesztő nélküli kenyérféle Ausztráliából származik, melyet régen a tábortűz hamujában sütöttek. Ma kicsit felturbózva, zsályával, pirított sonkával és feta sajttal készítettem el röpke 45 perc alatt és még tábortűz sem kellett hozzá. 🙂 Szinte bármivel ízesíthetjük saját ízlésünk és a rendelkezésre álló készletünk alapján.
Hozzávalók:
- 50 g Prosciutto sonka
- 250 g liszt
- 4 tk. sütőpor
- 1 tk. só
- 50 g feta sajt szétmorzsolva
- 1 ek. apróra vágott friss zsályalevél
- 250 ml tej (ebből 1 evőkanálnyi félretéve a cipó megkenéséhez)
A sütőt előmelegítem 220 fokra. A sonkaszeleteket száraz serpenyőben pirosra, ropogósra sütöm, késsel felvágom és papírtörlőn, ami a felesleges zsírt felszívja, hűlni hagyom. A lisztet, sütőport és sót egy nagy tálban összekeverem, hozzáadom a morzsolt fetát, aprított zsályalevelet, tejet, kihűlt sonka darabokat és alaposan összedolgozom. Az így kapott tésztát liszttel vékonyan szórt felületre borítom, 1 percig dagasztom, majd cipót formázok belőle, amit sütőpapírral bélelt tepsire fektetek. A cipó tetejét kissé ellapítom, majd éles késsel kereszt alakban bemetszem kb. 2 cm mélyen.
A tészta tetejét megkenem a félretett tejjel és 25-30 perc alatt szép aranybarnára sütöm. Jól áll neki, ha zsályás-petrezselymes vajjal tálalom. 🙂
0 Hozzászólás