VKF! XXVIII. – Szőlős menü

szeptember 26 , 2009 by: Felholany Egyéb

Trinity VKF kiírása, melyet SZÜRET, SZŐLŐ, BOR kategóriában hirdetett meg, több gondolatot indított el bennem.
A SZÜRET szóra is kattogtak a kerekek, hiszen vidéken nőttem fel és a nagyszüleimnél hosszú évekig volt részem szüretelésben.
Aztán középiskolás koromban amatőr szinten néptáncoltam a Pentele néptánccsoportban, és legfontosabb fellépéseink a szüreti felvonulásokhoz és szüreti bálokhoz kapcsolódtak.
Feldíszített lovas kocsival jártuk a város utcáit, több ponton megálltunk, és a lelkes nézőközönséget is bevonva roptuk a táncot.
Régen volt, tán igaz sem volt, ezért most a „munka” könnyebb oldaláról közelítem meg a témát. A kiindulóponttal – mint a SZŐLŐ-, és a végeredménnyel – mint a BOR-.
A szőlő egyike azoknak a gyümölcsöknek, amit igen sokoldalúan használhatunk fel. Készül belőle, bor, konyak, édesség, szárítással mazsola, és esszük csak úgy magában. A szőlő a kozmetikai szerekben is megjelenik, mert mind vitaminokban, mind rostokban, mind ásványi anyagokban gazdag, ezért testünknek és lelkünknek is tökéletes.
A bort ősidők óta issza az ember, ismervén jó hatását –természetesen mértékletes fogyasztás mellett.

Az alábbi menüsoromat nem a szüreti munkák napjaira, hanem inkább a szüret befejeztét, végét ünneplő baráti vacsorákra ajánlom.
S hogy tökéletes összhangban legyen az étel és a bor, mindhárom ételhez személyesen Kovács Antal háromszoros magyar sommelier bajnok ajánlja a borokat.
A Vele (is) készített interjúm itt olvasható.

Előétel
Grillezett kecskesajt szőlővel és rucolával


Hozzávalók (személyenként)
5 dkg kecskesajt
2 szelet prosciutto sonka
1 marék rucola
1 marék nagy szemű piros és fehér szőlő
dió
negyed citrom
olívaolaj

A rucolát a negyed citrom levével és pici olívaolajjal összekeverem, félbevágott (kimagozott) szőlőszemeket adok hozzá.
2 szelet sonkát egymás mellé fektetek hogy a széleik picit fedjék egymást, és beletöltöm a citromos-szőlős rucola salátát, majd összetekerem.
A diót száraz serpenyőben picit megpirítom.
A kecskesajtot grillezem, a megtöltött sonkatekercsekkel tálalom, tetejét megszórom a dióval.

Bor
Szőlősgyöröki Sauvignon Blanc 2008
Kislaki bormanufaktúra (Légli Géza)

Főétel
Szőlős csirkemell barnarizzsel

Hozzávalók (személyenként)
1 db csirkemell
10 dkg piros szőlő
fél dl száraz fehér bor
só, bors
4 dkg vaj + olívaolaj
1 kis fej vöröshagyma
1 dl tejszín
10 dkg nagy szemű fehér és piros szőlő
1 dl rizs
2 dl húsleves alaplé

Az apróra vágott vöröshagymát a vajon üvegesre fonnyasztom. Ráteszem az előkészített, lebőrözött, kicsontozott, félbevágott csirkemellet, és minden oldalát fehéredésig sütöm. Beleteszem a félbevágott, kimagozott piros szőlőt és felöntöm a fehér borral. Sózom, borsozom, és fedő alatt lassan puhára párolom.
Amíg a hús puhul, 2 ek. olívaolajon átforrósítom a megmosott, lecsepegtetett rizst, majd felöntöm az alaplével és lassú tűzön készre főzöm.
Ha a hús puha, kiveszem és félreteszem. A visszamaradt lében a megfőtt szőlőszemeket villával összenyomkodom, átszűröm, felöntöm a tejszínnel és összeforralom. Visszateszem a húst, melléteszem a kimagozott szőlőszemeket, és addig hagyom a tűzön, míg a hús átforrósodik.
A megfőtt rizst apróra vágott petrezselyemlevéllel megszórom, és a szőlős csirkemellel tálalom.

Bor
Somló Tramini 2008
Somlói Apátsági pince

Desszert
Szőlőszemek karamellben


Hozzávalók (személyenként)
8 evőkanál cukor
1 evőkanál rum
10 dkg nagy szemű piros és fehér szőlő
6-8 db fél dió

A szőlőszemeket leszárazva megmosom, szárazra törlöm. Minden szőlőszembe – a szár helyére –óvatosan fogvájót szúrok.
A kristálycukrot a rummal lassú tűzön aranybarna karamellé főzöm. A feltűzött szőlőszemeket beleforgatom a sűrű karamellbe, majd egy pillanatra hideg vízbe mártom, hogy megszilárduljon. Tálra halmozom.
A felezett diókat ugyanígy a forró karamellbe, majd hideg vízbe mártom, és a szőlőszemeket díszítem vele.
A megmaradt karamellt hagyom hűlni, és kanállal szálakat húzok, melyeket az ujjammal „kóccá” formázok a szőlőszemek tetején.

Bor
Szigligeti Kabócás Kései Olaszrizling 2006
Szászi pince

4 Hozzászólás

  • Fantasztikus menü! Az előétel különösen kedvemre való! 🙂

  • Köszönöm szépen! Barátkozom a kecskesajttal, és egyre jobban ízlik… 🙂

  • Nagyon tetszik az ételsor, szívesen végigkóstolnám!

  • KataKonyha!
    Köszönöm! Szó mi szó…. tényleg finom lett…:) A desszert kicsit "ütős", de nem eszünk ilyent minden nap… 🙂

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum