Vaníliafagyival töltött Meringue falatka

július 12 , 2010 by: Felholany Egyéb kategória

Édes kis semmiség…
Vaníliafagyinak indult, ez lett belőle. Természetesen mikor máskor állnék neki főzött fagyi készítésének, mint a legnagyobb melegben. Ám mivel az enyhülés nem várható, így a fagyi sem várhatott. 🙂
A felszabaduló 2 tojásfehérjével sem szerettem volna a fagyasztót terhelni, egyrészt mert már van bent éppen elég, másrészt pedig kell a hely a fagyigép tartályának… (Persze 2 tojásfehérje nem mennyiség, de a tizedik “csak két fehérje” már összeadódik.)
A habcsók falatkáknak is más sorsot szántam, ám egy kis gombócnyi – karalábévájóval kanyarított – vaníliafagyival és friss gyümölccsel, valamint mentaággal… édesen roppanós, hűsítően krémes egyfalatnyi finomsággá alakult.
A vaníliafagyinál a pillecukros trükköt dobtam be, igaz nem olyan nagy mennyiségben, de határozottan jót tett neki. A kész főzött krémet is pihentettem (behűtöttem) a fagyigépbe töltés előtt, így olyan állagú fagyit kanalaztam ki a gépből 30 perc után, mint még soha.

Vaníliafagyi

Hozzávalók:
4 dl tej
2 rúd vanília kikapart magjai és héja
2 tojás sárgája
6 dkg porcukor
5 dkg pillecukor (Marshmallow)
2 dl tejszín

A tejet a vaníliával együtt felteszem melegedni. (Nem forralom fel!) A tűzről levéve – lefedve – hagyom állni kb. 30 percet, majd eltávolítom a vanília héját.
A tojások sárgáját habosra keverem a porcukorral, majd merek rá néhány kanálnyit a meleg tejből, összekeverem és a tojásos keveréket öntöm hozzá a vaníliás tejhez.
Lassú tűzön folyamatos kevergetés mellett besűrítem a krémet.
A tűzről levéve hozzáadom a pillecukrot, hagyom hogy elolvadjon, hozzáöntöm a tejszínt és a fagyigépbe töltésig a krémet hűtőben tárolom.

Habcsók (Meringue) falatka

Hozzávalók:
2 tojás fehérje
10 dkg porcukor
1 teáskanál kukoricakeményítő
1/2 teáskanál ecet
1 teáskanál vanília kivonat

A tojások fehérjét robotgéppel kemény habbá verem.
Beleszórom a porcukrot, majd még kb. 10 percig – amíg a hab fényes lesz – tovább dolgozom a géppel.
Hozzáadom a kukoricakeményítőt, ecetet, vanília kivonatot és további 2 percig verem.
Habzsákból sütőpapírral bélelt sütőlemezre kb. diónyi halmokat nyomok úgy, hogy először a talpát formázom meg, majd körben a talp szélénél formázom meg a magasságot.
100 fokra előmelegített sütőben kb. 50-55 percig sütöm és a sütőben hagyom kihűlni.

Tálaláskor minden habcsók falatkába 1-2 gombócnyi vaníliafagyit kanalazok, gyümölccsel és mentalevéllel díszítve tálalom.

18 Hozzászólás

  • Hú de nagyot nyeltem 🙂
    Imádnám!

  • Hú, de kis guszta falatkák ezek! Szuper ötlet ez a párosítás, tök ügyi vagy. 🙂

  • Gyönyörű!!!!

  • Szép a fotó, cukik a falatkák! 🙂

  • Milyen praktikus megoldás! Tetszik! 🙂
    (egyébként meg csak nyelek nagyokat! 🙂 )
    (flatcat voltam, csak hát ugye nekem nincs Google fiókom saját…)

  • De akkor mégis van, ezek szerint, bocs. 🙂

  • Nagyon guszták! nekem is van garmadával fehérjém (ugyan vajon miből maradhatott?:), de nem vitt rá a lélek sütőben sütésre…pedig jó lenne!

  • Micsoda kép…. wow!
    Írtó finom lehet 🙂

  • Aztamindenit! Kérek, kérek!!! 🙂

  • Nagyon ötletes!

  • Ez igen és a kép is valami csodás

  • Csodás! 🙂

  • Livi,
    szinte biztos! 🙂 Egy nyeletnyi az egész… 🙂

    Pixie Pie,
    köszönöm szépen! Ők most tényleg jól összejöttek… :))

    Pocak Panna,
    köszi! 🙂

    Thrini,
    köszönöm! Most nagyon jók a fényviszonyok, könnyű fotózni… 🙂

    FlatCat,
    :))
    Semmi nem veszett kárba az igaz… Valójában semmiség az egész, de az ízek nagyon jól összetalálkoztak! 🙂

    Kata,
    na igen, a sütés része meredek volt picit…
    De azért próbáld majd ki! 🙂

    Ami,
    köszönöm szépen! 🙂

    Zsuci,
    a következő adagból tudok… ;o)

    Dia,
    köszönöm szépen! 🙂

    Bianka,
    köszi, aranyos vagy! 🙂

  • Egycsipet,
    köszönöm szépen! 🙂

  • Jajj, jó lenne most egy ilyen kis semmiség:) eszméletlen guszta!

  • Jó időben jó recept! 🙂

  • Ízlésszindróma,
    köszi! Én is álmodozom róla… 🙂

  • Trendo,
    köszönöm szépen! 🙂
    Ma azért nem állnék neki…

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum

scroll to top