Toszkán kaland – Olaszországi utazásaim 3. Amalfi partvidék

szeptember 03 , 2016 by: Felholany

Rómát elhagyva délnek, Salerno felé veszem az irányt. Kényelmes Intercity járatomon egy udvarias Úr – Giovanni – társaságát nyerem a négyszemélyes ” box”-ban, majd indulás előtt röviddel két igazán olasz Hölgy  is csatlakozik hozzánk. Ékszereik csillogása és csilingelése végigkíséri minden mozdulatukat. Kellemes a társaság, hamar szóba elegyedünk egymással és “végigbeszélgetjük” a 2 órás utat. Hálás vagyok Nekik, hogy szerény olasz tudásommal is türelmesen kivárják és megértik, mit is szeretnék mondani, kérdeznek, válaszolok, én kérdezek, ők válaszolnak. Kiderül, hogy jártak már Budapesten és maradandó élményeket hagyott bennük a Budai Vár, a Margitsziget vagy akár egy jó kis gulyás. 🙂 

Mindannyian Salerno-ig megyünk, a pályaudvar kavalkádjából Giovanni segítségével jutok ki, aki mint időközben kiderül itt lakik az Amalfi partvidéken.
Gyorsan megveszem a visszaútra szóló vonatjegyem és a buszjegyet, amivel kb. 40 perc alatt jutok el Amalfiba. Giovanni ezen csak somolyog-mosolyog és megjegyzi, hogy ez az idő igen relatív, nagyon forgalomfüggő. Elbúcsúzunk egymástól és felszállok a buszomra. Nagyjából 5 percnyi utazás után alig klimatizált buszomon még vagy 40 turista társaságában elvesztem a fonalat és gyakorlatilag semmire sem emlékszem a végül 70 percre nyúló zötykölődésből… A folyamatos fékezések, hirtelen elindulások, egysávnyi szélességű kanyargós szerpentineken jobbra-balra-felfelé-lefelé “száguldozás” nagyon megviseli a gyomromat… Hálát adok magamnak, hogy csak egy croiassant volt a reggelim, de így is nagyon fárasztó koncentrálás az egész út, hogy a gyomromat a helyén tartsam. Nem segít, hogy bármerre nézek, vagy szakadék, vagy a busz ablakától 2 cm-re a lakóház ablaka, vagy éppen a sziklás partoldal látványa fogad. “Szerencsémre” a busz motorja az úton legalább 11-szer leáll és míg a többi utas ezt a tényt morogva fogadja én hálás vagyok, hogy néhány perc erejéig mozdulatlanul állunk, regenerálódhatok.
A cél előtti utolsó falunál a székszomszédom barátságosan próbál megnyugtatni, hogy a következő megálló már Amalfi. A forró busz csak úgy köpi ki magából a főtt turistákat, az én lábam még nem mozdul, erőm semmi, szürke vagyok a megpróbáltatásoktól. Utolsóként vergődök le a buszról és csak azt keresem, hogy hol van egy biztosan fix, nem mozgó pont, ahová leülhetnék…

A szállodámat szerencsére hamar megtalálom, előtte ülök… 🙂 A szobámat elfoglalva utazótáskám tartalmát lendületes mozdulattal a hatalmas fából faragott ágyamra borítom és strandcuccomat magamhoz véve azonnal a partra sietek. Mesés hely, kavicsos part, amihez gyönyörű tiszta tenger dukál. Harmadáron hozzájutok egy strandszékhez és napernyőhöz a “Csak Önnek, csak ma, csak itt” szlogen kíséretében. 🙂 A tenger hideg, de sóval konzerválom elgyötört testemet.

Azon agyalok és pánikolok, hogyha holnap ugyanezen az úton busszal kell visszamennem, akkor köszönöm szépen, de én inkább itt maradok és előbb megyek férjhez holnap reggelig, mintsem ugyanezt az utat még egyszer megtegyem! Csak van valami hajó, de a helikopter is megteszi, SITA buszt viszont jó ideig látni sem akarok!
Esti sétám alkalmával felfedezem a kikötőt, ahonnan sétahajók mennek Positano-ba és MEG VAGYOK MENTVE! Salerno-ba is! 🙂

A szállodai recepciósom az egyik legjobb helyi autentikus finomságokat kínáló éttermet javasolja, ahová kedd lévén nehéz lesz a bejutás, de egy próbát megér. A fél étterem üres, ennek ellenére a pincér mosolyogva közli, hogy sajnos nincs asztal. Csalódott arccal kérlelem, hogy csak akad valami ici-pici sarkocska, ahol talán ehetnék valamit. Közel 1600 km-t utaztam azért, hogy ebben az étteremben ehessek, hiszen annyi szépet-jót olvastam róla, és újságíróként szerettem volna én is hiteles cikket írni a finomságaikról, de természetesen ezt is meg tudom írni, hogy nem jutottam be. Pár perc türelmet kér, kicsit tologatja a teraszon az asztalokat, kihoz egy ici-pici kerek asztalt, tol mellé egy széket, már repül is az abrosz és még cserepes növénykét és átemel a szomszéd asztaltól. Mosolyogva közli, hogy az asztalom készen van. Zavaromat és boldogságomat nehezen titkolom. Nem először ment meg ez az aprócska “hazugság”, hogy újságíró vagyok… 🙂

A gyomrom még kicsit instabil ezért a hal szóba sem jöhet, így a Ház Pizzája mellett döntök, elvégre is közel vagyunk Nápoly-hoz a pizza hazájához, jó kell hogy legyen. Minden várakozásomat felülmúlva mennyei, vékony tésztás, ropogós, életem legjobb pizzája, melyhez a ház ajándékaként egy pohár fehérbort is kapok. 🙂 Amikor a számlát kérem, a szomszédos asztalét kapom meg, egyszerre többen fizetünk, eluralkodik a káosz… Kicsit leizzadok és azon agyalok, hogy vajon aranyporral volt-e beszórva a pizzám amit nem vettem észre… Magamhoz hívom a pincért, leolvasom a nevét a táblácskájáról és a fülébe súgom, hogy szerintem ez nem az én számlám lesz. Bocsánatkérések tömkelege és egy finom – ismét a ház ajándéka – likőr érkezik a számlám mellé. Szegény Marcello talán azóta is azon agyal, hogy ebből vajon milyen cikk lett… 🙂

Egy kiadós esti séta után Amalfi városában, a kikötőben és a tengerparton még a telihold sem tudja elrontani álmomat, sőt!

Reggel korán ébredek és a város felfedezésére indulok, hiszen késő délelőtt már megyek is tovább Positano-ba és délután 5 órás vonatozással a bázisomra, Passignano sul Trasimeno-ba.
Ezernyi fotót készítek, próbálom magammal vinni ezt a káprázatos csodát amit ez a sziklafalba vájt város nyújt és képvisel. Úgy érzem mintha egy mesében lennék. A zöldségesnél bódító illatú citromok késztetnek megállásra, vinnék a Limoncellóból is néhány üveggel, de mivel 10 órától az útitáskámat is cipelnem kell magammal a 35 fokos hőségben egész nap, egy 1 dl-es mini üvegre redukálom a vásárlást egy zacskó citromos tészta társaságában.

Visszamegyek a szállodába reggelizni, szokásos olasz finomságok, croiassant 4 féle ízben, kávé, lekvár hegyekben, kétszersült. Úgy ennék egy jó zsemlét vajjal és zöldségekkel, de ennek nem itt van a helye… A hajóm indulásáig bámészkodással múlatom az időt a kikötőben. Izgatottam várom a hajókázást és mérhetetlenül boldog vagyok, hogy nem egy ilyen Pullman-nal kell visszamennem…

Azért a hajó mégis más lesz, meg szeretem is, meg nem fog fékezni sem, meg egyébként is… Elsőként szállok fel, majd néhány perc után a gyomrom háborogni kezd. Ringatózunk a vizen az indulást várva és ez az állapot sem jobb mint a buszos utazás. Szerencsére elindulás után ez a probléma megoldódik és 25 perc után megérkezünk Positano-ba ami még elbűvölőbb mint Amalfi…

1,5 órás sétálgatás után már a Salerno felé tartó hajó fedélzetén ülök az első sorban, a hajamat lobogtatja a sós tengeri szél, boldog és elégedett mosolyom letörölhetetlen az acomról. 🙂

Bruttó 7 órás utazással, ebből 5 óra vonattal, kipróbálva a legmodernebb és leggyorsabb Frecciarossa vonatot is, helyenként 302 km/óra sebességgel robogunk Róma és Passignano sul Trasimeno felé. Este negyed 11-kor még mindig fülig érő vigyorral és hullafáradtan érkezem vissza a szállodámba. 

A következő részben egy 10 napig tartó fesztiválról és gigantikus utcai közösségi vacsoráról írok majd.

0 Hozzászólás

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum

scroll to top