„Ahol vagy, az vagy.
Minél közelebb áll a szívedhez egy hely, minél mélyebben van benned, annál jobban összefonódik vele az identitásod, az egész lényed.
Az ember sohasem véletlenszerűen választ ki egy helyet – a hely, amelyet választ magának, elárulja, mi az amire valójában vágyik.”
(Frances Mayes)
Ez mennyire igaz. 3 éve sem véletlenül választottam magamnak Toszkánát és azon belül Cortona városát, de amikor elhagytam a várost tudtam, hogy ide még visszatérek. Nagyon vágytam rá, mert ez a hely nagyon én vagyok. Vagy amilyen lenni szeretnék.
3 év tervezgetés után a vágyból valóság lett, elindultam életem legnagyobb háromhetes kalandja felé…
A türelmetlenségem oly nagy volt, hogy a tervezettnél 1 nappal korábban indultam, így lett egy 0. napja a nyaralásomnak. „Félutas” szállásomat Olaszországban Grado szigetére foglaltam, kicsit felkészületlenül, bár olvastam már róla. Annyira arra koncentráltam, hogy másnap már Toszkánában leszek, hogy 1 éjszakás utazótáskámba még a fürdőruhát se csomagoltam be. Teljes strandfelszerelésem a legnagyobb bőröndömben lapult a kocsi mélyén… Azt is figyelmen kívül hagytam, hogy Olaszországban a szombat az mindig piacnap. Hová sikerült a szállásomat foglalni? Naná, hogy a piac közepére, amit autóval megközelíteni kicsit sem volt egyszerű a lezárások és az egyirányú utcák tömkelegében. Délután bejártam a szigetet és úgy gondoltam, hogy nagyon helyes hely ez, de 2-3 napnál többet itt nem tudnék eltölteni. (Ez az állításom megdőlt, amikor hazafelé egy éjszakát szintén ezen a szigeten töltöttem. Nagyon-nagyon maradtam volna még… de még nem tartunk itt.)
Hangulatos város, a belvárosi kikötő, a sok-sok kiülős hely, a tengerparti sétány, a napernyők alól alig kilátszó strandok, a homokos part, nyüzsgő-színes város.
Találomra választottam egy teraszos vacsorázó helyet, aminek lesz majd még szerepe az utazásom utolsó napján, amikor visszatérek a szigetre. 🙂
Krémesen lágy bivalymozzarella, mézédes paradicsom, friss bazsalikom és ruccola. 35 fokos melegben ennél többre nem vágytam.
Hajnali 4-kor a sirályok rikácsolása ébresztett, akik némi potya kaja reményében körbezsongták a visszaérkező halászhajókat. Ezt a szállodát nem írtam fel a listámra a „JÖVŐBEN IS MEGLÁTOGATANDÓ” helyek közé.
Halmozottan kialvatlanul vágtam neki az 550 km levezetésének, de vitt a lendület Toszkána legdélibb pontja felé. Idén a szállásom már „átcsúszott” Umbriába, bár gyakorlatilag az út másik oldala Toszkána volt.
Passignano sul Trasimeno, egy csodás mediterrán kisváros a Trasimeno tó partján, milliónyi leanderrel, hangulatos óvárossal, melynek látványát 3 héten keresztül élvezhettem 4. emeleti szobám erkélyéről (is).
Hangolódván a helyi szokásokra, sziesztáztam kicsit, majd átruccantam Cortonába vacsorázni. Még az utazás előtt megfogadtam, hogy akármerre is járok, csak helyi, autentikus ételeket fogok enni, ami az adott helyre jellemző. Cortonában hagyományőrző jelleggel a Nessun Dorma étteremre esett a választásom (3 éve megérkezésemkor is ez volt az első hely ahol vacsoráztam) és mivel most is étlapon volt a burgonyakrémmel töltött ravioli vargányával és menta pesto-val, nosztalgiáztam kicsit.
Az, hogy ezt követően jól aludtam, köszönhető a „zombi” fáradtságomnak, amit az előző hetekben összegyűjtöttem, a kényelmes ágynak, a telefon és idő nélküli létnek ami várt rám és megnyugvással töltött el. Akkor és azt csinálok, ami jól esik, nem csörög telefon, nem szól ébresztőóra… Soha nem voltam még egyhuzamban 3 hétig szabadságon, most pedig ezt az egészet nyaralással töltöm… Megfogalmazni sem tudom az érzést. 🙂
Ebből adódóan már a második napon felborult az előre eltervezett program, hogy mikor hová megyek, mit fogok megnézni. Sétáltam, élveztem a napsütést, a levegőt, az embereket, a nyelvet, amit a helyi dialektusnak köszönhetően kicsit sem értettem.
Délután hajókázás egy majdnem lakatlan szigetre, 35 fokos hőségben a kabócák hangversenyétől megrészegülve fedeztem fel a sziget templomait, szájtátva bámultam az utcán csipkét verő nénikék gyorsan mozgó ujjait és azt a csodát, ami ennek eredményeképpen született.
A következő napok is a környék (újra)felfedezésével teltek, tókerülő autós túrával, romvárosok megtekintésével, árnyas lugasokban elköltött könnyű nyári ebédekkel vagy vacsorákkal, espressókkal.
Etruszk múzeumok, kincsek megtekintésével, templomokban való hűsöléssel, vagy éppen Cortona városházának lépcsőjén ücsörgéssel. Belefutottam egy hétköznapi esküvőbe, ahol a Dresscode: black and white volt, kicsit meglepő de jól összeszervezett látványos formában. A menyasszony maga fekete ruhát viselt.
Parkokban bóbiskolás a szökőkút álmosító csobogásának hangjára, melyhez természetesen most is a kabócák szolgáltatták az alaphangulatot.
Idő nélküli boldogság. 🙂
Erőt gyűjtöttem távolabbi kirándulásokhoz, így Umbria fővárosába Perugia-ba vonatoztam. Mivel szinte mindig autóval megyek mindenhová, kicsit stresszesnek éltem meg a közlekedés ezen fajtáját, de messze nem volt ilyen ijesztő. (A jegyet automatából kell megvenni, vonatra szállás előtt nem elfelejteni érvényesíttetni a zöld színű automatánál!) Szerencsés, ha 40 fokos melegben is akad a táskánkban egy kendő amit magunkra teríthetünk a 15 fokosra klimatizált vonatokon….
A pályaudvarról MINIMETRO-val lehet feljutni a hegy tetején található városba ami rögtön lenyűgöz. Mind maga a látványa, mind az a tény, hogy ma kevés turista választotta ezt a helyet célpontként. 🙂
Megnézem az etruszk kutat, belecsöppenek egy nyári zenei fesztiválba – UMBRIA JAZZ -, a Funk Off zenekar utcai zenés-táncos mutatványába, melyet a városon átvonulva több ponton meg is ismételnek. Mint a mágnes vonzanak és megyek utánuk…
Közben kisebb csoportokkal találkozom a város több pontján, a csapat élén haladó személy babérkoszorút visel, a mögötte haladók transzparensekkel kiabálnak. Igyekszem őket eleinte elkerülni, mert tüntetést vélek felfedezni az emelkedett hangulat mögött… A harmadik csapatnál megértem, hogy a koszorút viselő fiatal ma lett orvos – „Dottore” -, erre a nagy boldogság. Családdal, barátokkal végigvonulnak a városon büszkén hirdetve a tényt, amit egy bőséges ebéddel, uzsonnával zárnak le.
Az egyik ilyen társaság mellett ebédeltem, így hosszabban is élvezhettem az egymás után érkező pohárköszöntők sokaságát.
Az élményeken felbuzdulva következő reggel a Firenze felé tartó vonaton találtam magam. Lelkesedésem nyomban „letört” 1,5 óra múlva, ahogy elhagytam a pályaudvar nyüzsgő tömegét. Kint ugyanis még nyüzsgőbb tömeg fogadott. Élvezhetetlen tömeg, olyan érzés kerített hatalmába, mintha Japánban lennék. Mintha nekik most Toszkánában lenni, valami kötelezően elrendelt dolog volna. A Dóm térig elvergődvén az első teraszon találtam meg a megnyugvást egy espresso társaságában, ami végül az egész napomat jellemezte. Sajnáltam a helyieket, akik munkába/munkából siettek volna, de reménytelen harcot vívtak a japán turisták tömkelegével, akiknek a kezében egy hosszú lista volt Firenze látnivalóival. Pipáltak és már rohantak is csoportostul a következő felé… 🙁
Este megkönnyebbülve szálltam le Passignano-ban a vonatról, kisvárosi hangulat fogadott.
Nyugalomra vágytam, feltöltődésre, így a következő napokra nem terveztem különösebbet, hiszen hétfőn reggel egy nagyobb 3 napos utazás várt rám: Róma, majd Salerno, Amalfi és Positano felé délre.
Azért nem tétlenkedtem és mivel az idő igen hűvösre fordult, várat néztem, ahol kitűnő magyar nyelvű idegenvezetést kaptam és sok-sok információt Passignano történetéről és történelméről egy 12 éves fiú, Bendegúz tolmácsolásában. Nem kicsit lepődtem meg, amikor kiderült, hogy magyar. 10 éve él kint a szüleivel és úgy ismeri a város történelmét, mint egyetlen osztálytársa sem! Barátságunk végigkísérte a szabadságom további részét is, nagyon sok információt és segítséget kaptam tőle, amiért nagyon hálás vagyok!
A szombatot már nagyon vártam, hiszen piacnap van Cortonában! Kicsi, de annyira színes és szagos! 🙂 Ki nem hagynám semmi pénzért. Napok óta készültem az e napi ebédemre, a fűszeres malacsültre ropogós zsemlében… most is összefut a nyál a számban. Ezt már itthon is megsütöttem, finom lett, de az eredetinek a nyomába sem érhet. Nem tudni, hogyan és miből készül a töltelék (és azt mondják jobb nem is tudni), milyen titkos fűszert használnak hozzá…. végzetes hiba lenne nem megkóstolni.
A szombati naphoz hozzátartozik az esküvői párok csodálása, akik óránként váltva érkeznek a Városházához, hogy életüket egy mesés város házában kössék össze. Próbáltam ezt a csodát templomokban is „levadászni”, de annyi templom van Cortonában, hogy úgy tűnik én mindig egy másiknál vártam, mint ahol a csoda zajlott. 🙂
Következő nap csomagolással telt, izgalmamban a délre tartó, hosszú vonatos utazás miatt inkább semmittevéssel, mint hasznossal. Nem mintha lett volna valami halaszthatatlanul fontos dolgom… A látnivalók úgyis megvárnak, a tervezett programtól meg már a másodikon napon eltértem…
A helyi legautentikusabb ételeket kínáló egyik étteremben ebédeltem, frissen sült ropogós halfilét (a helyi tóból) lilaburgonya chips-sel.
Fontos tudni, hogy az éttermek nincsenek nyitva egész nap. Az ebédidő 12 órától f3-ig tart, utána bezár minden, majd legközelebb este f8-8 órakor nyitnak ki, és hajnali 1 körül zárnak. Érdemes ezzel számolni és nem kései ebédet tervezni 3-4 óra körül… 🙂
A folytatásban a kalandokban gazdag Róma és Amalfi partvidék következik…
0 Hozzászólás