Egy júliusi hétvégén a belváros egyik teraszán reggeliztem, megjegyzem igen ritkán teszem ezt, pedig szerintem többször is megérdemelném. Nem szoktam fogadalmakat tenni, de most megígértem, hogy legalább havonta egyszer elhozom ide magamat!
Élvezettel majszolgattam a még langyos focaccia kenyeremet gazdagon megpakolva prosciutto sonkával, kavargattam a habos tejeskávémat és arra lettem figyelmes, hogy körülöttem gyakorlatilag mindenki „külföldiül” beszél, mindenki turista, pedig messze sem valamelyik 5 csillagos szállodában jártam. Még a pincérek is olaszul szólítottak meg, amikor megérkeztem és elindultam a kiszemelt asztal felé egy árnyas fa alatt. (Olaszországban ez gyakran előfordult velem, hogy helyinek néztek, bevallom, ez most is jól esett.)
Azon gondolkodtam, hogy sokan (itt beleértem saját magamat is, igen!) mennyire nem értékeljük a fővárosunk, városunk előnyeit, szépségeit. Csak használjuk, élünk benne, de azt nem érezzük kellőképpen, hogy mekkora előnyben vagyunk a turistákkal szemben. Az én meglátásaim, tapasztalataim szerintem ritkán fordul elő, vagy legalábbis nekem nem méltatja ezt senki sem túl gyakran.
Tavasszal volt szerencsém Rómában és Milánóban is járni. Mekkora élvezettel ücsörögtem órákon át egy kávéház teraszán, szürcsölgetve a kis koffeinadagomat és ráérősen néztem az embereket. Próbáltam elképzelni, kitalálni, ki hová tart, hová siet, mit fog főzni a kosárnyi finomságokból, vajon mire hazaér, lecsippenti-e annak a zacskóból kacéran kikandikáló bagettnek a csücskét; elképzelni az életüket, közben pedig irigykedtem, hogy milyen jó nekik, hogy ebben a gyönyörű városban élnek. Pedig az én városom, Budapest is van legalább olyan csodás, ha nem még szebb! Mindezt ugyanúgy megtehetnénk itthon is, de nem, erre valahogy mindig csak a szabadág alatt „jut idő” és elutazunk hozzá. Értem én, mert alapból nálam is így működik, vagyis működött mostanáig! Az annyira természetes, hogy akár minden nap láthatnánk a Budai várat, sétálhatnánk a Duna korzón vagy a Városligetben, bármelyik szombat vagy vasárnap reggel beülhetnénk valami kis hangulatos helyre reggelizni, mégsem tesszük meg! Ha nem is minden hétvégén, de havonta, kéthavonta egyszer 1 délelőttöt igazán áldozhatnánk magunkra és városunkra turistaként! Nem nagy költségvetés és bevallom én, ha bevásárolok egy hétvégi reggelihez, többet elköltök, mint két croiassant és két kávé ára. Nem feltétlenül kell elutaznunk több száz vagy ezer km-t ahhoz, hogy „szabadságon” érezhessük magunkat, hacsak néhány óra erejéig is.
Szóval, ezek a dolgok itt vannak, mi pedig elmegyünk mellettük. Ekkor hirtelen megfordultak a gondolataim az árnyas fa alatt ücsörögve, mikor a napszemüvegem mögül már jól kinézelődtem magam, elképzeltem, hogy ki hová siet, mit csinálhat ezen a szombat délelőttön és hogy milyen jó is nekem! Ezek a turisták egy csomó pénzt elköltöttek repülőjegyre, szállodára, belépőkre és valószínűleg ők is ugyanolyan fájó szívvel utaznak majd haza, mint ahogyan én tettem azt Rómából vagy Milánóból. Én pedig itt maradok! Én vagyok az a szerencsés, aki az év 365 napjában élvezhetem ennek a városnak minden előnyét és szépségét.
♥ Szeretlek Budapest! ♥
0 Hozzászólás