Újévi színes lencsesaláta avokádóval

január 01 , 2016 by: Felholany Egyéb

Évek óta nem teszek újévi fogadalmakat. Egyrészt mert nem tudom megtartani őket és inkább megóvom magam a kudarctól. Már nem tervezek hosszú távra mint ahogyan nem agyalok a múltban elkövetett hibáimon sem; mit-, hol-, és hogyan kellett volna másképpen csinálnom. Azt sem fogadom meg, hogy ezeket a hibáimat nem követem el a jövőben. A mai napban élek. Azt a pillanatot élem meg amiben benne vagyok. Ebből hozom ki a legjobbat! Nem megyek el a pillanatok mellett hanem megélem és élvezem! Nem várom el senkitől hogy ezt megértse ha Ő nem így gondolkozik mint én. Ma a mai napot élvezem, hogy süt a nap, de később talán még hópelyheket is kergethetek. ☺ Hogy finom ételeket ehetek, mint ma reggel is:

Babonásnak nem vagyok mondható, de az újévi lencse erejében hiszek! ? Ritkán készítem el kétszer ugyanazt az ételt, most egy teljesen új kreációt hoztam. A színes lencséimre (piros, sárga, fekete/beluga) már megkaptam a németes jelzőt. Kedvenc mediterrán világomat az avokádó képviseli, különleges ízvilágot egyik kedvenc fűszerem a Sumac ad neki. ?
Hozzávalók:
20 dkg lencse / vegyesen több színben
1 kis fej lilahagyma apróra vágva
2 szem paradicsom kimagozva, apró kockára vágva
1 szem érett avokádó felkockázva
kis csokor menta
kis csokor petrezselyem
A dresszinghez:
5 ek. extra szűz olívaolaj
3 ek. mézes almaecet
1ek. szezámolaj
1tk. méz
fél lime leve
1/2 tk. őrölt római kömény
1/2 tk. sumac
só, bors
A lencséket a feltüntetett főzési határidő pontos betartásával megfőzzük (ha nem ügyelünk eléggé már szét is főtt!) Jól lecsepegtetve tálba öntjük. Hozzáadjuk az apróra vágott lilahagymát, paradicsomot, avokádót és az összetépkedett zöldfűszereket.
A dresszing hozzávalóit egy jól záródó  befőttesüvegben összerázom és összekeverem a lencsesalátával. 
Friss bagettel, keményre főzött tojással tálalom.

0 Hozzászólás

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum