Tökmagos mini pogácsa

október 31 , 2016 by: Felholany Egyéb

Filmnézős őszi délutánok kedves nasija. Egy falatra befér, nem kell harapni, nem morzsálódik, viszont nagyon eteti magát. Az első tepsi fele még langyosan elfogyott, szerencsére nem lett gond belőle… 🙂
Több féle verzión gondolkodtam, szóba jött a túrós, burgonyás és tepertős is hajtogatott verzióban, de végül egy egyszerű „lusta” elkészítésű tökmagos pogácsa lett belőle Limara receptje alapján, de pici változtatással.
A hozzávalókat egyszerűen kézzel összedolgoztam, majd 2-3 órára ment a tészta folpackban a hűtőbe. 

Ami kell hozzá: (fél adag)
0,3 dl langyos tej
1 mk. cukor
fél csomag (vagy picit kevesebb) szárított élesztő
30 dkg fehérliszt
1 tk. só
12 dkg vaj
1 egész tojás (szobahőmérsékletű)
3/4 pohár tejföl (kis dobozos) (nem túl hideg)
4 evőkanálnyi pirított és tört tökmag,
meg néhány egész szem a díszítéshez
tojás a pogácsák tetejének megkenéséhez
Egy tálba öntöm a lisztet, sót, szárított élesztőt, jól összekeverem és hozzáreszelem, vagy morzsolom a vajat. Nekem az első megoldás kényelmesebb. Kézfejemmel kisebb mélyedést nyomok a liszt közepébe, beleöntöm a cukorral elkevert langyos tejet, tojást, tejfölt és jól összegyúrom gombóccá. Félidőben hozzákeverem a tört tökmagot is.
Folpack fóliába csomagolom és 2-3 órán át hűtőben pihentetem.

Lisztezett deszkán nem túl vékonyra nyújtom, de vékonyabbra mint egy ujjnyi, mert mini pogácsákat készítek és nem szeretném ha „eldőlnének” sütés közben.

Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatom és 30-45 percig pihentetem. 
A sütőt előmelegítem 200 fokra, a pogácsák tetejét megkenem a felvert tojással, de az oldalára ne csurogjon! Díszítem tökmaggal, kicsit sózom és 15 perc alatt aranybarnára sütöm.

Én elég torkos vagyok ha kenyérfélékről van szó és azok még langyos állapotukban a közelemben vannak, de némi önuralom gyakorlásával a hűlési időben beérem az „illatolással” is.

0 Hozzászólás

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum