színes húsvéti tojásos vagdalt

március 28 , 2018 by: Felholany Egyéb

Az egyetlen olyan ünnep a Húsvét, ami úgynevezett “mozgó ünnep”, tehát nem köthető minden évben ugyanahhoz a naptári naphoz. Tavaly április közepén ünnepeltük, idén március utolsó-április első napjaira esik. Egyvalamiben mindig megegyezik, hogy a tavaszvárás ünnepe. A Húsvéthétfő napjához tartozott az ételszentelés hagyománya. A délelőtti misére letakart kosárral mentek a hívők, melyben bárányhús, kalács, tojás, sonka és bor volt. A húsvéti bárány Jézus áldozatát, a bor Krisztus vérét jelképezi. A tojás pedig az újjászületés jelképe. Az egészben főtt tojás ugyanakkor a családi összetartást is jelképezi. A magyar néphagyomány szerint a családtagoknak együtt kellett elfogyasztaniuk a húsvéti tojásokat, hogy ha valamikor eltévednének az életben, mindig eszükbe jusson, hogy kivel fogyasztották el a húsvéti ételeket, és mindig hazataláljanak.

Én gondoltam erre a hagyományra (tojás) is mikor elkészítettem az ünnepi vagdaltamat, illetve arra is – mert ugye nálam a “kisördög” mindig dolgozik -, hogy valami egészségesebb, valami más formában kellene az idén valóságot öltsön, hiszen a mellé elfogyasztott kenyér és kalácsmennyiség nem elhanyagolandó. Plusz egy alternatíva lehet azoknak, akik nem fogyasztanak húst. Nálam felesben készült csicseriborsós- és darált pulykahússal készült rétegezéssel, de a végeredmény ízletessége alátámasztja, hogy a húsmentes rész is legalább olyan ízletes lett. Kicsit csaltam, mert ezt egy jó minőségű bio gluténmentes falafel porral készítettem, de szerintem ez vállalható. Pláne, hogy már többször használtam korábban és tudtam milyen lesz. 🙂

Hozzávalók: (21×12 cm-es formához)

  • 1 csomag (175 g) bio gluténmentes falafel por
  • 35 dkg darált pulykacomb
  • 1 evőkanálnyi szárított olasz zöldfűszerkeverék (oregano, kakukkfű, bazsalikom, zsálya, petrezselyem)
  • 1/2 teáskanálnyi őrölt pirospaprika
  • 1 tojás
  • 1 zsemle vízben áztatva
  • 1 piros kaliforniai paprika fele csíkokra vágva
  • só, borsikafű
  • frissen reszelt parmezán
  • olívaolaj

A sütőt előmelegítem 175 fokra. A falafel port összekeverem 2,6 dl forró vízzel és 15 percig állni hagyom. A darált húshoz keverem a kinyomkodott zsemlét, a zöldfűszereket, pirospaprikát, sót, borsikafüvet, frissen reszelt parmezán sajtot és alaposan összeforgatom a felvert tojással. Kiolajozom a sütőformát és belekanalazom a csicseriborsós masszát. Óvatosan a közepébe nyomom a 7 percig főzött tojásokat, két oldalról a masszába nyomom a paprika csíkokat és az egészet befedem a húsos masszával figyelve arra, hogy a tojások közé is jusson. Alufóliával letakarva 55 percig, majd a végén fólia nélkül további 5 percig sütöm.

0 Hozzászólás

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap boldog dolgok boldogság bonbon bor bulgur bébicékla cheesecake chia colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland keksz kelt tészta kence kenyér kirándulás knédli koviubi kreatív krémleves krémsajt kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto piac pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein pulyka pástétom reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült sütőtök tahini tavasz tea természetfotó tirol tojás tonkabab torta Toszkána turi tészta tök tökmag töltött túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás ősz

Archívum

scroll to top