Sütőben sült tortilla

augusztus 10 , 2010 by: Felholany Egyéb

Nem először készítettem el ezt a tapast, de érdekes módon eddig a blogra még nem került fel. Az okát nem tudom, most pótolom a hiányosságot…
Ez a falatka is a kollégáknak készült múlt péntekre. Gyorsan össze lehet dobni, hidegen tökéletesen szeletelhető, fogpiszkálóra vagy koktélpálcikára tűzve remek vendégváró előétel lehet belőle.
„Tapas az összefoglaló neve mindazoknak az apró, ízletes falatoknak, melyeket behűtött fehér borral, sörrel vagy sherryvel kínálnak. A tapa szó eredetileg spanyolul tetőt vagy fedőt jelent – és elsősorban arra a kenyérszeletből rögtönzött „tetőre” utal, amit a kocsmáros tett a vendég borospoharának tetejére, hogy se légy, se por ne szálljon a pohárba két korty között. Az andalúziaiaknak támadt az ötletük, hogy egy falatnyi ízletes harapnivalót tegyenek a karéj tetejére – néhány sajt- vagy sonkakockát -, és ezzel meghonosodott egy új spanyol szokás. Manapság Spanyolország szinte összes bárjában szolgálnak fel tapast.
A tapas egyet jelent a vendégszeretettel, a barátsággal, kiadós beszélgetésekkel, úgyhogy kapjunk be párat, felejtsük el a hétköznapok gondjait, és sziesztázzunk spanyol módra!”
  • Hozzávalók:
1 nagy gerezd zúzott fokhagyma
4 szál újhagyma a zöld szárával együtt
1 zöld húsú paprika (én most nem kaptam, így dupla piros került bele)
1 piros húsú paprika
20 dkg héjában főtt burgonya
5 nagy tojás
1 dl tejföl
20 dkg frissen reszelt parmezán (vagy cheddar) sajt
3 evőkanál apróra vágott metélőhagyma
bors
olívaolaj
  1. Finomra vágom az újhagymát, felkockázom a paprikákat, meghámozom a főtt burgonyát és szintén apró kockára vágom.
  2. A sütőt előmelegítem 190 fokra és egy 20×25 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelek.
  3. A zúzott fokhagymát a kétféle paprikával és az újhagymával kevés olívaolajon (kb. 3 evőkanálnyi) , közepes lángon nagyjából 10 percig párolom. Hűlni hagyom és hozzákeverem a felkockázott burgonyát is.
  4. A tojásokat a tejföllel, sajttal, metélőhagymával jól összekeverem, sózom, borsozom és hozzákeverem a párolt zöldségeket.
  5. A tojásos-zöldséges keveréket a tepsibe öntöm, a tetejét elsimítom és 30-40 percig sütöm amíg megemelkedik, a teteje aranybarnára sül és már nem remeg a tortilla közepe.
  6. A sütőből kivéve hagyom teljesen kihűlni, vágódeszkára borítom, eltávolítom a sütőpapírt, (visszafordítom) és felszeletelve tálalom.

(Idézet és recept: Everyday. Tapas c. könyvből)

6 Hozzászólás

  • Nagyon guszta, igazán finom lehet

  • Jó, hogy feltetted!

  • Ezt még talán itt a nyaralásban is el tudom készíteni, mert ugyan mindig főzök, de sütőm csak egy kicsi régi gáztűzhelyes van. De nagyon tetszik:)) Szépek a fotóid is!

  • Bianka, Dia,
    köszönöm szépen! 🙂

    Ica,
    remélem azért jól sikerült és ízlett! :))

  • Itt járt Trendo,
    megevett egy tapast!
    Megvágta a kezét,
    de tett rá egy tapaszt!
    :)))

  • Vegyél még egy szeletet,
    meggyógyítja a sebedet! :)))

Hozzászólás a(z) trendo bejegyzéshez Válasz megszakítása

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum