spenótos-paradicsomos túrófasírt

március 17 , 2018 by: Felholany Egyéb

A túró lágy aludttejrögökből álló, fehér színű tejtermék. A túró alapanyaga a tej. A házi készítés során a tejet hagyják előbb megaludni, utána felmelegítik, majd a túrós alvadékot vászonruhába vagy gézkendőbe rakják és felakasztják lecsöpögni. Amikor a savó lecsöpög, a kendőben csak a friss túró marad vissza. Nem szabad forralni, mert a túró rossz lesz és száraz. Csak hevíteni kell, maximum 60 fokra. A végén hagyni kell kihűlni. A gyárban ez a folyamat hasonló. Egy nagy tartályban a tejhez olyan tejsavbaktériumokat adnak, amelyek a tejet gyorsabban megalvasztják. Ezt követően az alvadékot felvágják és a tartályt felmelegítik. Majd a savót leengedik, és a túrót visszahűtik és a maradék savót pedig kicsurgatják belőle.

Íze kissé savanykás. Leszűrése után puha, fehér darabkákból áll, sokféleképpen feldolgozható. Készítünk belőle kőrözöttet, túrós csuszát, túrógombócot, stb… Készítettetek már belőle fasírozottat? Vagy vagdaltat? Remek főételnek, szendvicsbe, de nasinak is megállja a helyét. Tavasziasan, jó sok friss zöldfűszerrel ízlés szerint, paradicsommal, frissen reszelt parmezánnal, vagy valami mártogatóssal, vagy csak mert… Csak úgy. Csak mert jó. Én maradékot hasznosítottam. Nem volt kedvem a kőrözötthöz és az édes sem jöhetett szóba, így kísérleteztem. Volt itthon 4 szem apró paradicsom, spenót kocka a fagyasztóban, két nap múlva lejáró sovány túró és rengeteg friss fűszernövény. Nem tudtam milyen lesz, magam is meglepődtem. Ez irtó jó! 🙂

Hozzávalók: (12 db)

  • 25 dkg túró (lehet sovány vagy laktózmentes is)
  • 5-6 szem apró koktélparadicsom magja nélkül apróra kockázva
  • 3 kocka fagyasztott vagy 1 maréknyi friss spenót
  • kis csokor aprított petrezselyem
  • fél csokor aprított bazsalikom
  • fél tk. friss kakukkfű levél
  • fél tk. só
  • 5 dkg reszelt parmezán
  • 1 tojás
  • 5 dkg liszt
  • olívaolaj a sütéshez

A túrót villával összetöröm és alaposan összekeverem a paradicsommal, felaprított spenóttal, zöldfűszerekkel, sóval, parmezánnal és tojással. Hozzákeverem a lisztet és néhány percig állni hagyom. Serpenyőben 1-2 evőkanálnyi olívaolajat hevítek és 1 evőkanálnyi masszát ellapítva beleteszek. Mindkét oldalán aranybarnára sütöm, frissen reszelt parmezánnal és zöldfűszerekkel tálalom.

(Forrás: Wikipedia)

0 Hozzászólás

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum