Sárgabarackos tejespite (clafoutis)

július 22 , 2010 by: Felholany Egyéb

Hetek óta ábrándozok erről a süteményről, pontosabban a cseresznyés változatáról, amit már tavaly is megsütöttem – nem is egyszer. Valahogy az idei cseresznyéről sikerült rendesen lecsúsznom, mert vagy még nagyon drága volt, vagy pedig már nagyon drága volt. Majd végül az utolsó kísérletnél, amikor elfogadható áron jutottam a gyümölcshöz és bőszen magozni kezdtem, találkoztam valakivel, akinek szintén ugyanerre fájt a foga… És minden egyes cseresznyeszemben már ott volt, onnan mosolygott rám… Mondani sem kell, hogy nem lett belőle pite. Így múlt el az idei nyár cseresznye nélkül. 🙂
Jött viszont a sárgabarack, immáron „hús” nélkül, és lett belőle tejespite is. Hidegen tökéletes!
Ezt a receptet Thrininek ajánlom!
  • Hozzávalók:
0,5 kg sárgabarack
4 evőkanál Muscovado cukor (de sima cukorral is tökéletes) + 5 dkg a tésztába
2 evőkanál Amaretto likőr (elhagyható)
3 egész tojás
1 evőkanál házi vaníliáscukor
15 dkg liszt
2,5 dl tej
2,5 dl tejszín
csipetnyi só
  1. A sárgabarackot 1 percre forró vízbe dobom, átszedem egy tálnyi jéghideg vízbe, így a héja könnyen lehúzható. Felezem, kimagozom, megszórom 4 evőkanálnyi sötétbarna nádcukorral és hozzákeverem a likőrt.
  2. A tojásokat csipetnyi sóval, 5 dkg Muscovado cukorral, vaníliás cukorral együtt robotgéppel habosra keverem.
  3. Hozzáadom a tejet, tejszínt, kanalanként a lisztet és csomómentesre keverem.
  4. A sütőt előmelegítem 175 fokra.
  5. A sütőformát kikenem vajjal, kilisztezem, beleöntöm a gyümölcsöt (a levével együtt!), ráöntöm a tésztát és 30-35 perc alatt készre sütöm.
Hűtve szeletelhető!

14 Hozzászólás

  • Már vártam :-))) Láttam egy elejtett félszót róla 🙂

    Gyönyörű! És milyen szép magas!!!

  • Ezt is szeretem 🙂
    Csodaszépséges!

  • Chef Viki,
    🙂
    Jó, de azért munkából mégsem illik rögtön reggel posztolni… ;o)
    Köszönöm szépen! Nem mértem, de szerintem úgy kb. 26 cm-es lehet az üvegtál amiben sütöttem.

  • Csibe,
    köszönöm szépen! 🙂
    Én is egyenesen imádom ezt a sütit, így biztosan kipróbálom még más szezonális gyümölcsökkel is.

  • Felhőlány,
    nagyon aranyos csajszi vagy!!! 🙂
    Istenien néz ki a süti! Elviszem a receptet, rengeteg szilva terem nálunk, kb. másfél hét múlva szedhető, úgyhogy tervbe veszem a pite sütését!!
    Köszönöm!! 🙂

  • Hű, csodás! Imádom a sárgabarackot, bárhogy, bármikor… 🙂

  • Egyszer, ha hozzájutsz véletlenül, érdemes kipróbálnod mirabolánnal (más néven: cseresznyeszilva). Akár az aranysárga, akár a bíborszínű változat megfelel hozzá. :)))

  • Olvastam valahol, hogy készítetted. Nagyon kíváncsi voltam rá. Fantasztikus

  • Thrini,
    minden kérésed/kívánságod így teljesüljön! 🙂
    Remélem ízleni fog! Kíváncsi vagyok a szilvás variációra, még nem próbáltam! 🙂

  • Egycsipet,
    köszönöm! 🙂
    Imádnivaló gyümölcs, édes és savanyú egyszerre! 🙂

  • Trendo,
    futólag találkoztam már a cseresznyeszilvával, de a következő randink nem lesz véletlen attól tartok… 🙂
    Köszönöm, ki fogom próbálni!

  • Bianka,
    örülök! 🙂
    Ez is egy olyan étel, amit – én – képes vagyok akár reggelire, ebédre és vacsorára is enni…:))

  • Hmmmmm-idén nyáron még nem sütöttem, pedig tavaly nagy siker volt. Most akkor ez lesz lehet a mai menünk ebédre? Annyira guszta!! Jó gondolat, másra nem vágyom , nagyon meleg van. Jó, egy kis fagyi még elfér mellé:)))

  • Trinity,
    köszönöm szépen! Mi volt az ebéd? :))
    Én is tervezek újat a hétvégére, megunhatatlan! És igen, azért egy kis fagyi is lecsúszik még utána… 🙂

Hozzászólás a(z) Chef Viki bejegyzéshez Válasz megszakítása

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum