Parmezános vajas keksz

január 16 , 2010 by: Felholany Egyéb


Szerettem volna kipróbálni az új mintanyomó kerámiámat, mely saját ötlet alapján készült. Egy kedves ismerősöm készítette, aki sok más mellett a pöttyös bögrémet is megalkotta.
Olyan receptet kerestem, aminek a tésztája megtartja a mintát sütés után. Nos, ezt nem sikerült megalkotnom, a tészta ha minimálisan is, de annyira mindenképpen „megnőtt” sülés közben, hogy a mintát kinyomta magából…
A keksz tésztája viszont annyira finom lett a parmezántól, hogy mindenképpen megért egy posztot. Kisebb véráldozatot is sikerült bemutatnom, ugyanis egy picike darab – csonttá keményedett – sajtot próbáltam lereszelni…

  • Hozzávalók:

25 dkg liszt
8 dkg vaj
2 tojás sárgája + 1 egész a megkenéshez
kb. 1 dl tejföl
1 tk. só
4-5 dkg parmezán
csipetnyi szódabikarbóna
magvak

  1. A liszthez adom a szódabikarbónát, sót, reszelt parmezánt és összegyúrom a vajjal, tojások sárgájával és a tejföllel.
  2. 1 órán át a hűtőben pihentetem a tésztát.
  3. A sütőt előmelegítem 175 fokra.
  4. A tésztát -lisztezett deszkán – 3-4 mm vastagságúra nyújtom, szaggatom, sütőpapírral bélelt tepsire helyezem.
  5. A tetejét megkenem a felvert tojással, tetszés szerinti magokkal megszórom és 15 perc alatt pirosra sütöm.

17 Hozzászólás

  • Szép lett. Ugye, a véráldozat nem kötelező az elkészítéséhez? 🙂 Remélem jól van az ujjad.

  • Ez a mintanyomó kerámia nagyon tetszik 🙂 Másnak nem csinálna az ismerősöd? 🙂

  • Garffyka,
    köszönöm szépen! A véráldozat határozottan kerülendő… 🙂 Nagyon kemény volt a sajt és szerencsére apró sérüléssel megúsztam… 🙂

  • Lúdanyó,
    ez volt a prototípus, de majd megkérdezem, hogy utángyártásra van-e mód… 🙂 Nagyon ügyes a lány és már több konyhai ötletemet is megkorongozta… 🙂 Ha kapok rá engedélyt, írok majd egy posztot az alkotásairól. :))

  • Nekem a keksz és a nyomó is tetszik, nemkülönben a balatoni képeid!!
    (Pár éve kerek fahengerek végére akartam különböző mintákat faragni hasonló céllal, de még mindig sehol nem tartok vele.)

  • Köszönöm szépen Napmátka! Milyen jó ötlet fából kifaragni! Mondjuk az én kézügyességem óvodás szinten megállt a fejlődésben… ma még a sajtot sem sikerült sérülés nélkül lereszelnem… :))

  • Akkor úgy tűnik, vércsepp nem kell a recepthez…Ez persze jó. A sütik meg formásak és finomak is lehetnek. Mindenben szeretem a sajtosat.

  • Zsuzsa,
    még másnapra is finom omlós maradt a keksz. Sokan nem szeretik a parmezánt, de nagyon jó ízt ad neki.
    Mielőbbi jobbulást kívánok Nektek! 🙂

  • Nagyon jó ez a mintás korong! 🙂
    Én is szeretem a parmezános kekszet, és ez biztosan nagyon finom lett.:)
    Ha a hagyományos, sós omlós tésztával készítem,akkor az enyém teteje szépen megtartja a mintát, igaz, én csak villával szoktam nyomdázni rá! 🙂

  • Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

  • Hmmm…, de ennék belőle!
    Esetleg fényposta…?

    …és hogy el ne felejtsem, a blogomon hagyott megjegyzésedet köszönöm, és a bizalmat is!
    Sajnos 1 héten belül nem hiszem hogy tudok foglalkozni a bloggal.
    Persze jó, és kellemes elfoglaltságom miatt (egy kis utazás) keresek kifogást…
    Olvasni és hozzászólni fogok itt-ott, de bejegyzést nem ígérek.

    Visszatérésem után megpróbálok valamelyikre bejegyzést írni…

    További szép napot!

  • Zseniális a mintanyomó, de a kekszet szívesen megkóstolnám minta nélkül is, egye fene:))) Ujjadnak jobbulást!!

  • Flat Cat,
    megtalálom az oldaladon a tuti receptet? 🙂

  • Gabcsi,
    küldöm fénypostával! :)Kellemes utazást és jó pihenést kívánok Neked! 🙂

  • Trinity,
    az vigasztal, hogy mintanélküliség nem rontott az ízén semmit….:) De nem adom fel! Köszönöm szépen, ujjam kiheverte… 🙂 Szép napot!

  • Esetleg… 🙂

    http://flat-cat.hu/2009/07/28/kekszekrol-megint-cheddaros-cayenne-borsos-es-kokuszos-zold-teas/

    http://flat-cat.hu/2009/05/01/pecorinos-dios-keksz-rozmaringgal/

    A kukoricaliszt helyett viszont finomlisztet érdemes használni, úgy sokkal jobban tartja majd a mintát.
    Remélem, ízleni fog! 🙂 (most izgulok)

  • Köszönöm szépen! :))) Majd beszámolok róla! (hétvégénél előbb nem jutok közelebb az elkészítéséhez)

Hozzászólás a(z) Gabcsi bejegyzéshez Válasz megszakítása

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum