Az ötödik. Az utolsó birsalma kissé belefáradt a várakozásba… 🙂
Nyári nagy kedvencem volt a „morzsás” süti. Szinte mindenféle gyümölccsel készült, és a végére már annyira lendületben voltam, hogy folyamatosan akadt bekevert morzsa a fagyasztóban arra az esetre, ha vacsorára ilyen jellegű édességhez támadna kedvem. Nem minta olyan nagy macera lenne elkészíteni (kb. 5 perc…), csak mindig megmaradt egy kis morzsa ami aztán elindította a folyamatot…
Most sem főztem elő a gyümölcsöt, és nem is hámoztam meg, apró kockára vágva mandulalapokkal összekeverve került a kivajazott formába, tetején barnacukorral karamellizálva.
Ódákat most nem zengek arról, hogy milyen finom volt, megtettem korábban… 🙂
(Mire sikerült közzétennem ezt a desszertet, újabb adag birsalma érkezett a konyhámba a karácsony szellemében… -Köszönöm szépen! – Nekifutok a birsalmasajt elkészítésének…)
- Hozzávalók:
1 nagy birsalma
1/2 citrom leve
1/2 tk. fahéj
1 evőkanál szeletelt mandula
- A morzsához: (4 szufléforma)
13 dkg liszt
8 dkg barnacukor + 1 evőkanál a szóráshoz
8 dkg vaj
- A sütőt előmelegítem 175 fokra.
- A birsalmát cikkekre szelem, magházát kivágom és citromos vízbe áztatom.
- A lisztet összekeverem a cukorral, hozzáreszelem a hideg vajat, kézzel morzsásítom.
- Kivajazott formákba töltöm a lecsöpögtetett birsalmát, megszórom mandulával és fahéjjal.
- A gyümölcsre kanalazom a morzsát, megszórom barnacukorral és kb. 20-25 perc alatt aranybarnára sütöm.
Nagyon finom lehet ez a birsalmás változat, csak most már hozzon nekem is valaki birsalmát 🙂
by lúdanyó november 11, 2009 at 06 : 26Nem is értem hogy tudtam eddig élni birsalma nélkül… 🙂
Lúdanyó,
by Felhőlány november 11, 2009 at 07 : 47majd ha nem számítasz rá, akkor érkezik! Az én ajándék adagom is másfél hónapig "jött"… :))
Ez nagyon finom lehet. Még van 2 birsem, talán kipróbálom. Gondolom egy nagyobb formában is jó lehet, ugye?
by Ágianyu december 12, 2009 at 09 : 25Ágianyu,
by Felhőlány december 12, 2009 at 01 : 02szerintem nincs akkora forma, amiben ne lenne jó, és ne fogyna el ha szeretitek! :)))
Hümm ez nagyon fincsi lehet, igazán megkóstolnám, biztos kipróbálom egyszer, mert nagyon rávagyok kattanva a birsre én is:))
by Ízlésszindróma december 12, 2009 at 05 : 09Ízlésszindróma,
by Felhőlány december 12, 2009 at 06 : 59ha birs "fan" vagy Te is, ezt nem szabad kihagyni! :)))
E téli időben igazi kényeztetés!
by napmátka december 12, 2009 at 05 : 50Napmátka,
by Felhőlány december 12, 2009 at 02 : 46az a baj, hogy én picit túl gyakran kényeztetem magam téli szezonban ilyen finomságokkal… :))
hú, ez eszméletlenül finom lehet! 🙂
by Reni december 12, 2009 at 09 : 18