Mákos, len-, és szezámmagos buci

február 03 , 2010 by: Felholany Egyéb kategória

Továbbra is ezt a minimális energia ráfordítással készülő, dagasztás nélküli kenyeret sütöm. Az egyik dolog amin időről-időre változtatok, az a kenyér kelesztési ideje. A kezdeti 11-12 óráról most már 14-15 órára növeltem az időt és hát az bizony a kenyér javára dolgozik…
A másik dolog az a belevaló, ami a fantáziát viszi a kenyérbe. Az első natúr változat után készült olívás, aszalt paradicsomos és diós.
Most a magvak voltak soron, rögtön három változatban, és mini formátumban. A tésztát a szokásos módon “bekevertem”, közel 15 órát pihentettem, majd másnap jól átpofozgattam, gyúrtam, negyedeltem, és külön-külön össze-, és tovább gyúrtam mákkal, lenmaggal illetve szezámmaggal. Félórás pihentetés után mentek a sütőbe, melynek az aljába beköltözött a nyugdíjas kuglóf formám vízzel megtöltve a párásítás miatt. (Ez nagyon bevált!) Első alkalom volt, hogy kipróbáltam a teflonos mini formát, de ezúttal is lefedve sütöttem az első 30 percben. A receptet nem másolom be újra, itt (is) megtalálható.

6 Hozzászólás

  • Nagyon guszták a bucikák! Érdekes, nekem a DNK nem igazán jött be, de látom, mások ügyesebbek nálam..

  • Csoda szépek a bucijaid :))Én is imádom ez a receptet:) De jó, hogy írtad ezt a formát ott porosodik akkor ki próbálom vele 🙂

  • Hajjajjj!

    Még van májkrémem, egy mákost kaphatnék??? Anyám, nagyon jól néznek ki!:)

  • Kata,
    köszönöm! Nálam egészen jól működik a DNK. Persze ha lenne kenyérdagasztóm, biztosan lehetne ennél sokkal finomabbakat is sütni… 🙂

  • Krisztina,
    ideje volt kipróbálnom a formát, lassan 1 éve hogy kaptam… Nagyon bejött, mert olyan helyes kis "egyemberes" formák lettek így… 🙂

  • Szepyke,
    tudtam, hogy a mákos lesz a legkelendőbb, több is készült belőle… Küldöm! :))

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum

scroll to top