Lélekgyógyszer – Csokitorta

július 12 , 2015 by: Felholany Egyéb

Fogyasztása javasolt:

Örömre.
Bánatra.
Fájdalomra.
Szomorúság és rosszkedv ellen.
Célok eléréséhez.
Inspirációs szerként.
Ha valamit megosztanánk szeretteinkkel, barátainkkal.
Mosolyfakasztásra.
Nassolásra.
Elismerő sóhajok begyűjtésére.
stb….

Mindenkor.

Hozzávalók: 17 cm  / 24 cm átmérőjű kapcsos tortaformához
6 tojás sárgája / 8 tojás sárgája
10 dkg nyírfa porcukor / 15 dkg nyírfa porcukor  – hagyományos porcukor esetén 15 dkg / 20 dkg
15 dkg 70%-os étcsoki  / 20 dkg 70%-os étcsoki
15 dkg vaj / 20 dkg vaj (puha)
6 tojás fehérje / 8 tojás fehérje
idénygyümölcs ízlés szerint.
A csokit a vajjal vízgőz felett felolvasztom és hagyom hűlni.
A sütőt előmelegítem 180 fokra.
Krémesre keverem a tojások sárgáját a porcukorral, hozzáadom az olvasztott és lehűlt csokit, majd a kemény habbá vert tojások fehérjét is beleforgatom.
A tortaforma aljára sütőpapírt teszek, beleöntöm a masszát és a 180 fokos sütőben 40-50 perc alatt készre sütöm. (A forma nagyságától függően.) A tűpróba itt nem működik, ugyanis a torta belseje a sütés után is lágy és krémes marad. Sülés közben a torta megemelkedik, a sütőből kivéve viszont a közepe kicsit 
„beesik”. 
Langyosan is nagyon finom egy gombóc vaníliafagyival, ha kihűlt tálalhatjuk tejszínhabbal és eper-, szeder vagy málnaszemekkel a tetején, vagy még egy adag lágy csokikrémmel leöntve (10 dkg 70%-os étcsoki + 1 evőkanál vaj + 3 evőkanál tejszín vízgőz felett megolvasztva). Vagy a fentiek komplex alkalmazásával. 🙂

0 Hozzászólás

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum