Légies epres tartelette roppanós csokis meglepetéssel

május 05 , 2010 by: Felholany Egyéb kategória

Májusban nálunk összeérnek az ünnepek. Ha jól számolom, akkor 7 családi és 1 baráti. Engem is érint a hullám, így nálam is lesz több kör vendégség. Elkezdtem összeállítani és tesztelni a menü egyes elemeit.
Előkerült a fiók mélyéről a tavaly nyáron beszerzett de még nem használt tartelette forma is. Nem titok, hogy hadilábon állok a zselatinnal, eddig nem hozott sok sikerélményt a használata, de mivel nem adom fel ismét nekifutottam. Ezúttal a sikerélmény is megvolt! 🙂
Az epres krémet most “maradékokból” készítettem (fél doboz mascarpone + fél doboz ricotta) és várakozáson felül teljesített. Eredetileg a vendégeknek csak krémsajtból terveztem, de ezt még átgondolom… A rózsavizet viszont Ők sem fogják megúszni…
A tartelette tésztája a kőkorszaki kézzel írt receptes füzetemből való jól bevált recept. Nagyon szeretem az ilyen könnyű, gyümölcsös desszerteket, azt viszon nem szeretem amikor a “feltét” úgy eláztatja a tésztát, hogy egy “szottyos” állagú valami lesz belőle. Ezt áthidalandó 70%-os étcsokit olvasztottam, majd amikor a tészta már kihűlt ecsettel mindenhol bekentem, és ez után kanalaztam a közepébe az epervelővel gazdagított krémet. Egy éjszakás hűtőben állás után a tészta roppanóan friss, a krém pedig kellemesen hűvös lett. Talán még jobb is volt mint frissen…

  • Hozzávalók: (kb. 16 db formához)
(én most a tészta felét használtam fel, a többi ment a fagyasztóba – így 8 db lett)
24 dkg liszt
8 dkg porcukor
15 dkg hideg vaj
1 tojás sárgája
csipetnyi só
A krémhez:
12,5 dkg mascarpone
12,5 dkg ricotta
1,5 ek. porcukor (édesszájúaknak több!)
1 tk. vanília kivonat
1 tk. rózsavíz
2 lap zselatin
15 dkg eper + a díszítéshez
  1. A tésztához gyors mozdulatokkal összedolgozom a hozzávalókat, vigyázva arra, hogy a vaj hideg legyen/maradjon. Ha összeállt nem gyúrom tovább és hűtőben pihentetem minimum 1 órát.
  2. A sütőt előmelegítem 175 fokra.
  3. A pihentetés után a tésztából kis darabokat tépve körbetapasztom a jól kivajazott tartelette formákat. Nyújthatjuk is a tésztát, nekem ez jött be jobban… A formákra sütőpapírt és nehezéket (sütőbab, rizs, stb…) teszek, így sütöm 10 percig, majd a nehezék eltávolítása után további 5 percig.
  4. A krémhez botmixerrel összekeverem a krémsajtot, ricottát, porcukrot, vanília kivonatot és rózsavizet.
  5. Másik edényben pürésítem az epret, megmelegítem, hozzáadom az előzőleg beáztatott és kinyomkodott zselatinlapokat. Folyamatos addig kevergetem amíg a zselatinlap teljesen elolvad (kb. 1 perc), majd összekeverem a krémsajtos alappal.
  6. A kihűlt tésztákat megkenem olvasztott étcsokival és ha megdermedt rákanalazom az epres krémet.

26 Hozzászólás

  • (sóhaj)

  • Mint mindig csodás kép, valami isteni valamivel. Csatlakozom Lillához (sóhaj)

  • hát nagyon beleharapnék egy ilyen kis gyönyörű fincsiségbe:)))

  • Remekmű!!
    Nagyon precízen van elkészítve!!!:)
    Ez a csokis megoldás még jól jöhet.
    Köszi. 🙂

  • Halló! Itt vágtam magam hanyatt!

    Bámulatos desszert…

    Nagyon sóhajtozó és nagyot nyelő smiley 🙂

    Esetleg tipp: a Zselatin fix még sosem hagyott cserben, s melegíteni sem kell, csak belekeverni a krémbe.

  • Ez meg miféle diéta kérem szépen? :)))
    Nekem tetszik… 😀

  • tetszik az étcsokis ötlet, a különleges formádra pedig külön irigy vagyok! 🙂

  • Csodaszép kis csónakok! És tényleg remek ötlet a csokis réteg! Kellemes ünnepeket, vendégségeket!

  • Ugyanilyen formáim vannak, küldhetnék neked, hogy teletöltve visszakapjam?:) annyira jól néz ki, és az a csokis ötlet szuper!!!

  • Nagyon guszta 😉 :)!!!!!

  • "Asztaaa"! Nagyon guszta! Tuti ötlet a csoki! Már csak azért is, hogy valami fajsúlyosabb is legyen benne a gyümölcsön kívül. 😉 😀

  • Lilla,
    Veled együtt sóhajtozom… be tudnék most nyomni egyet-kettőt belőle… :))

    Bianka,
    köszönöm szépen! Sóhajtozzunk hármasban… 🙂

    Ízlésszindróma,
    bebizonyosodott, hogy fél adagot ebből sem érdemes készíteni… 🙂

  • Thrini,
    kicsit pepecselős volt, de bevált az étcsokis gondolat…:)

  • Chef Viki,
    a következő adagból szívesen cserélek a túrós bonbonodra… Nah??? :))

    Zselatin téren végre megtört a jég! Hiába csináltam mindent a leírás szerint, grammra, ml-re, hőfokra betartva mindent, nem működött. Teszteltem Bécsből beszerzett zselatint is, azzal sem… Fixeket is próbáltam, faxnis változatokat is, hidegen is, langyosan is, melegen is de a sikertelenség okát a mai napig nem tudom.
    Ez most összejött. Jó szériában vagyok 1 hete… :))

  • Flat Cat,
    🙂 ez még szombaton készült. A mérlegelés és az elhatározás (light-os diéta=kenyérmentes néhány nap) pedig vasárnap született meg… :))
    2 napja csak zöldsalátát és gyümölcsöt eszek, a terv fele már megvan!
    Ponty Úr még nem ehet epret sem ugye?

  • Édesem,
    eredetileg fehércsokival készült volna, de nem volt otthon. Az első falat után viszont tudtam, hogy ez csakis extra étcsokival nyerő. Brutálisan finom volt. 🙂
    A formák valamelyik hiperből vannak, "az ennyiért tuti nem hagyom itt" gondolat után… (Igaz, hogy van 6 féle egyéb forma a konyhaszekrényben, de ilyen még nem volt…) :))

  • Melinda,
    köszönöm szépen! 🙂
    Vendégeknek ideális lesz, 4-5 falatnyi az egész, és akár többféle krémmel is készíthető a változatosság kedvéért… 🙂

    Kata,
    küldd nyugodtan! 🙂 Pillanatok alatt megvan! Vékony vagy vastagabb réteg étcsoki legyen a krém alatt…? :))

    Andrea,
    köszönöm szépen, aranyos vagy! Érdemes nekiállni! 🙂

  • Ildinyó,
    köszönöm!
    Nekem nagyon bejött a csoki kesernyés íze a nem túl édes krémmel és az édes eper savanykásságával! Azon túl, hogy látványos is volt! Sajnos a félbeharapott részről nincs fotó, pedig érdemes lett volna…

  • Olyan különleges dolgokat készítesz mindig! Csak ámulok!
    Meseszép!!!

  • Még nem ehet, de csak a magok miatt, szóval ha a kertben beérik, akkor átpasszírozva kap majd belőle egy kicsit. 🙂

  • Hát ez valami gyönyörűűűűűű!:-))

  • Gyönyörűszép, és ezek a csónak alakú tartlette-formák olyan különlegesek!

  • Andi,
    nagyon aranyos vagy köszönöm szépen! Ezek még mindig villámgyorsan elkészíthető finomságok. Gyűjtöm az energiát, hogy egyszer valami "nagyot" is alkossak olyan volumenben, hogy minimum 30 vagy több hozzávalóból… 🙂

  • Flat Cat,
    átpasszírozva is jobb mint sehogy… :))

  • Andi/cuki,
    köszönönöm! És tényleg nagyon egyszerű is! 🙂

  • Maimoni,
    ugye? Nekem is azért tetszett meg, mert nem a hagyományos kerek… utólag már tudom, hogy a mérete is pont tökéletes. :))

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum

scroll to top