Joghurtos céklasaláta

szeptember 03 , 2010 by: Felholany Egyéb

A spenóttal ellentétben a céklát már menzás koromban is megettem. Azt a hagyományos, ecetes változatot, noha a köménymagot mindig kipiszkáltam belőle… Annyira azért nem szerettem, hogy magam is reprodukáltam volna a konyhában…
Néhány éve a háziorvosom vashiányt állapított meg nálam (ami aztán a következő ellenőrzésnél már nem volt igazolható), így sok más egyéb mellett a cékla is visszakerült az asztalomra és azóta is rendszeresen szerepel.
Mindamellett, hogy magas a vastartalma, véd a csontritkulástól és a cukorbetegségektől, B1-, B2-, B6 vitamin tartalmával erősíti az idegrendszert. A céklában lévő kalcium, szilícium, foszfor és magnézium szépíti a hajat, a bőrt, erősíti a kötőszövetet. Betanintartalma révén (vörös növényi színezőanyag) véd a rákbetegségektől és eredményesen alkalmazható a gyógyszeres terápia kiegészítésére is. Elősegíti a vérképzést, egyensúlyban tartja a vérnyomást.
Én a magam részéről nem főzöm a céklát. Alapos mosás után, a szárát eltávolítva egyesével alufóliába csomagolom és a sütőben kb. 1-1,5 óra alatt megsütöm. Így az értékes vitaminok sem főnek ki belőle, ízében sokkal finomabb és koncentráltabb marad. (További ízesítés nélkül is mennyei!)
A színe pedig egyenesen elvarázsol! Natúran is, de így a joghurttal és tejföllel elkeverve bármelyik esős őszi-, vagy fagyos téli napon vidámságot hoz a lelkembe… :))
  • Hozzávalók: (3 személyre előételként)
6-8 db bébicékla
1,5 dl görög joghurt (2 dl natúr joghurt kicsepegtetve)
1,5 dl tejföl
1/2 lime leve
1/2 teáskanál őrölt római kömény
bors
petrezselyem
  1. A megsütött és kihűlt céklát meghámozom és kockára vágom. (Célszerű gumikesztyűt használni a művelethez.)
  2. Összekeverem a joghurtot a tejföllel, római köménnyel, a fél lime levével, sózom és borsozom.
  3. Ráöntöm a felkockázott céklára, alaposan összeforgatom. Tálalás előtt behűtöm, hogy az ízek jól összeérjenek.

14 Hozzászólás

  • Wow, ez aztán a szín! Remek!

  • Nagyon szép!És a szín!Mesés!

    Én is hasonlóban gondolkozom.

  • Isteni! Én is nyersen szeretem a céklát salátának. Ezt a köményes változatot is ki fogom próbálni, ha te mondod, hogy fini. 🙂

  • Gyönyörű a színe, ahogy bejön az ősz, nálam is alap élelem a cékla. Hasonlóan is szoktam csinálni, ahogy te készítetted, római köménnyel is próbáltam sülten, de a római kömény nem annyira tetszett a céklával.
    legtöbbször a vitaminok miatt csak inkább nyersen eszem, joghurttal, tormával és sima köménnyel:)

  • Ildy,
    én is odavagyok a színéért!
    Köszönöm, hogy olvasol! :))

  • Belly,
    köszönöm szépen!
    Már csak a színe miatt is érdemes! Persze ennél sokkal több szól mellette… :))

  • Pixie Pie,
    igazából ez most nem nyers volt, megsütöttem előtte. De nyersen is nagyon jó friss salátaként! :))
    A sima köményt egészben nagyon nem szeretem. Első alkalom volt a római köményes tesztelésre és mindenkinek ízlett! Biztatni tudlak! :))

  • Ízlésszindróma,
    köszi! 🙂
    Őszintén szólva én nagyon hadilábon állok a köménnyel. A hagyományos maggal nagyon, a római köményt őrölve viszont – módjával – szeretem. Jól kikevertem a kencével, kellemes ízt adott neki. 🙂
    Tormával is isteni, úgy is nagy kedvenc! 🙂

  • Nálunk a cékla mindennapi vendég. Én mostanában nyers céklasalátát készítek. A céklát vékonyra reszelem, paprikát, uborkát, paradicsomot, hagymát szeletelek hozzá. Ecet, só, 1-2 evőkanál méz, esetleg 2 evőkanál tejföl (ami elhagyható), őrölt kömény, bors, szerecsendió. Ezt összekeverem. Másnapra összeérik a hűtőben.Sokáig eláll,ha marad. (Sajnos nem tudom hol láttam hasonló receptet.)

  • Gyönyörű színek, nagyon finom lehet

  • Nem vagyok nagy céklás, de ez nagyon tetszik!

  • Ferencné,
    köszönöm szépen a receptet! Ki fogom próbálni!:)

    Bianka,
    köszi! 🙂

    Csibe,
    hidd el, ez nagyon más mint a hagyományos! Krémes, lágy ízvilág… :))

  • Sülve egy kicsit jobban ízlik. Egyszerű, jó recept ez.
    No igen és a képek…

  • Trendo,
    szavaid árnyaltságából úgy tűnik, hogy annyira azért nem vagy érte oda… :))

Hozzászólás a(z) Belly bejegyzéshez Válasz megszakítása

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum