görögdinnyés fetás „lasagne” – és még sütni sem kell!

augusztus 02 , 2017 by: Felholany Egyéb

Tobzódás a színekben, tobzódás az ízekben. Ez a nyár adottsága, aminek minden pillanatát ki kell használni! A dinnyeszezon kellős közepén járunk, van minden: sárgadinnye, cukordinnye, mézdinnye, gáladinnye, piros- és sárga húsú görögdinnye maggal és mag nélkül. Úgy is jó enni, hogy a könyökünkön folyik az édes lé, meg úgy is, hogy elegánsabb módon felkockázva tálkából villázzuk ki.

Mondhatnám, hogy készültem erre az ételre, de ez nem igaz. Dinnyekockázás közben született az ötlet, ahogy feküdtek egymás mellett a színes szeletkék, hogy hogyan lehetne nem funkcionálisan felhasználni őket, bár tőlem ez sem idegen, az édes ízeket szeretem a sósakkal kombinálni. Legutóbbi bevásárlásomkor az egyik multi vidéki üzletében gigantikus mennyiségű laktózmentes étellel találkoztam, egy egész hosszú sornyival, ahol legalább 10-15 féle laktózmentes sajtot, köztük fetát is találtam. (Csak álltam ott fülig érő szájjal és valami olyasmit motyoghattam, hogy ez itt a kánaán. Vajon a budapesti üzletben ennek miért csak a töredéke a kínálat?!)

A dobozból kicsúsztatott feta sajtot vékonyan felszeleteltem és hasonló nagyságúra szeltem a görögdinnyéket is. Rétegeztem őket, minden falatka tetejét bébispenót levelekkel díszítettem, de megteszi bármilyen zöldsaláta, meglocsoltam olívaolajjal, málnás balzsamecettel díszítettem a tálat és még megszórtam sópehellyel is. Érdemes jól behűtött dinnyével készíteni, mert a feta enyhén sós íze és a lédús jéghideg édes görögdinnye találkozása nagyon karakteres ízélményt ad.

Hozzávalók:

  • görögdinnye (sárga- és piros belsejű)
  • feta sajt
  • bébi spenót vagy egyéb salátalevél
  • olívaolaj
  • málnás (vagy egyéb ízesített, édes) balzsamecet
  • sópehely

Remek vendégváró falatka, vagy előétel lehet egy forró nyári kertiparty-n.

0 Hozzászólás

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum