5 jótanács a szabadságról visszatérőknek, hogy kevésbé fájjon az első munkanap

augusztus 04 , 2017 by: Felholany

Amikor megszűnik a tér és az idő. Szabadság, édes szabadság!

Második éve vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy a nyári szabadságomat egyben tudom kivenni és nem is akármennyit: 3 HETET egyszerre! Igen, ez így tényleg fantasztikusan hangzik, ez egy ideális idő arra, hogy tényleg kikapcsolódjunk, ami általában úgy a második héten szokott bekövetkezni nálam. A főnökömmel egyszerre vagyunk szabadságon, ez így teljesen ideális és stresszmentes. A második hétre megvagyok a kötelező dolgokkal, elintézni valókkal, amiket hónapok óta csak tologattam magam előtt. Addigra már jobb esetben (ha a kollégák nem hívogatnak naponta valamiért – én szerencsés vagyok, nem hívtak!) ott tartok, hogy el is felejtem a munkahelyi problémákat, eszembe sem jut, hogy egyáltalán van munkahelyem, szóval haladok az úton, hogy kikapcsoljam magamat a benti áramlatból. Innentől jön a pihenés ideje, amikor jut idő a barátaimra, magamra, ráérős főzésekre, kellemes vacsorákra, olvasásra, hét közbeni kirándulásokra a Pilisben. Hétfő délelőtt rajtam kívül ember nincs az erdőben, gondolja ezt velem együtt egy vaddisznócsalád is, akikkel szemben állva és az anyakoca dühös morgásai, valamint kicsinyei kíséretében akár egy jót is futhatunk terepen. Remek „agymosó” program a nem kevés adrenalin mellett.

A harmadik héten már csak lebegek és élvezem az óracsörgés nélküli létet, késői reggeliket, lassan élvezettel szürcsölt koffein adagokat, megszűnik a tér, de az idő mindenképpen.

Majd jön a vihar! Mennydörög a felismerés, hogy másnap mindez véget ér. Hétfőn hajnalban becsap a villám is egy agresszív óracsörgés kíséretében. Mit tehetünk azért, hogy tompítsuk a fájdalmat?

  • Mindig hagyjunk egy napot a szabadságról való visszatérés és az első munkanap között.
  • Köszönjük meg kollégáinknak a segítséget, amit távollétünkben nyújtottak, ha valamit intézniük kellett helyettünk.
  • Ne akarjunk az első napon minden levelet megválaszolni, tudjunk rangsorolni sürgős és kevésbé sürgős között.
  • Ne higgyük, hogy egy hosszabb szabadság után úgy fel vagyunk töltődve energiával, hogy szilánkosra tudjuk verni a számítógép billentyűzetét és világmegváltó gondolatok megvalósítására vagyunk képesek.
  • Munka után egy-egy este engedjünk meg magunknak még egy kis kikapcsolódást.

+1 tanács: Kezdjük el tervezni a jövő évi nyaralást! 🙂

0 Hozzászólás

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum