Glutén- és laktózmentes olívás ropogós kenyér

január 24 , 2016 by: Felholany Egyéb

Önszántamból – nem divathóbortból-, de nyomós okkal úgy döntöttem néhány hete, hogy adok egy esélyt a duplán mentes étkezésnek. Miután az ájurvédikus étkezéssel egészen jó sikereket értem el egészségem jobbá tételében, ezen felbuzdulva belefogtam a nehezebb útba…
Tavaly májusban már felmerült a glutén- és laktózmentes étkezés ötlete, de nagy ívben megköszönve, hogy le kelljen mondanom a kenyérről, elhárítottam az ötletet és megelégedtem az ájurvédikus úttal. Majd történt valami, amikor azt mondtam, hogy itt a pillanat elkezdeni.
Közel 4 hét távlatából arról tudok beszámolni, hogy a kritikus pont az első hét volt. A harmadik napon nem bírtam kenyér nélkül, azonnal akartam, így jó drágán vettem egy bolti csomaggal… Fájdalmas élmény volt a pénztárnál fizetni… De valami hasonló (?!) íz volt mint a kenyér, így az első hétvégéig túléltem ezzel az alternatív megoldással. 
Évek óta sütök már kenyeret, most sült ki a negyedik mindenmentes, minden egyes alkalommal változtattam kicsit a receptem, így mostanra azt mondhatom, hogy viszonylag hamar elértem azt a ropogós héjú állagot, ami NAGYON KENYÉR és nagyon élvezhető. Frissen ropogós héjú, kitart 5-6 napig, nem morzsálódik, remekül szeletelhető, nem ragad az ember fogához mint a bolti zacskós-tartósítószeres. Remek frissen libazsírral és lilahagymával, pirítva padlizsánkrémmel, avokádóval és sonkával, laktózmentes vajjal és házi baracklekvárral, stb…
Ízlés szerint készíthető magokkal, olívával, céklával és egyéb zöldségekkel. Csak az ízlés és a fantázia szabhat határt.
Remélem, pizzatésztából is hasonlóan jót sikerül majd kikísérleteznem, mert akkor tényleg nem mondhatom, hogy nagy lemondással járna ez a fajta étkezés.
Galuskát egy jó tojásos nokedlihez remekül lehet készíteni gluténmentes lisztből, ha nem magam készítem csak kóstolom, meg nem mondtam volna, hogy más.
A gluténmentes spagetti sem ehetetlen, csak nem az al dente elven kell a tésztát főzni… 🙂
Sütöttem már csokidarabos-kakaós kekszet, almás-diós-kókuszos muffint ami eredetileg egy paleo szakácskönyvből való, palacsintát gesztenyelisztből laktózmentes tejjel, stb…
Minden ami paleo az glutén- és laktózmentes, így ebbe a fajta étkezésbe tökéletesen beilleszthető. Az tény, hogy aki egy ilyen fajta életmód mellett nem szívesen ragadja meg a fakanalat a konyhában, annak mélyen kell a zsebébe nyúlnia egy-egy bevásárláskor.

Hozzávalók:

25 dkg Barbara gluténmentes liszt
1/2 csomag gluténmentes szárított élesztő
2 dkg kristálycukor
3,2 dl langyos víz
3 bő evőkanálnyi olívaolaj
1 teáskanál kenyér fűszerkeverék
1 teáskanál só
10 szem olíva karikára vágva
magkeverék (1 tk. chia mag, 2 tk. szezámmag, 2 tk. tört lenmag, 2 ek. napraforgómag)

A kovászhoz 2 evőkanálnyi lisztet az élesztővel, cukorral és 1 dl langyos vízzel robotgéppel (habverő fej!) csomómentesre keverek. Meleg helyen 30 percig kelesztem.

A maradék liszthez keverem a sót és a kenyér fűszerkeveréket. A kovászt ráöntöm a lisztes keverékre, hozzáadom a maradék langyos vizet, olívaolajat és továbbra is a robotgép habverő fejével keverem 4-5 percig. Ekkor hozzáadom a magkeveréket és a szeletelt olívát.
Sütőpapírral bélelt kenyérformába (21 x 12 cm) öntöm a masszát.
Letakarva meleg helyen további 30 percig kelesztem.
Óvatosan bevágom a tészta tetejét és 200 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütöm.
Önuralmat erőltetek magamra, hogy ne álljak neki azonnal felvágni és elfogyasztani… 🙂

0 Hozzászólás

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum