Genovai pite

június 23 , 2009 by: Felholany Egyéb


Elméletileg húsvéti pite az alcíme, de mivel nagyon szeretem a spenótot, gyakorlatilag bármikor elkészíthető.
Gyerekkoromban a világból is ki lehetett volna űzni a spenóttal, talán mert cukorral megszórva volt ebéd a menzán…
Azóta felfedeztem sokszínűségét, megtanultam elkészíteni, és a zöldek közül az egyik legnagyobb kedvencem lett.

Hozzávalók:

35 dkg levelestészta
80 dkg spenót (friss)
40 dkg tehéntúró
11 db tojás
parmezán sajt
olívaolaj

őrölt bors
vaj

  1. Felengedés után két részre osztom a tésztát, kinyújtom, majd kibélelek vele egy olajjal megkent 24 cm-es sütőformát.
  2. A spenótot alaposan megmosom, nagyjából összevágom.
  3. Kevés sóval puhára párolom, majd ha kicsit kihűlt, kinyomkodom a levét.
  4. Felverek 4 egész tojást, sózom, borsozom, kb. 4 evőkanál reszelt parmezánt adok hozzá, majd az áttört túrót és a kinyomkodott spenótot.
  5. A sütőt előmelegítem 200 fokra.
  6. A tölteléket a tészta tetejére halmozom, és evőkanállal 6 mélyedést alakítok ki benne.
  7. Minden mélyedésbe teszek egy-egy darabka vajat, beleütök egy-egy tojást, sózom, borsozom, megszórom pici reszelt sajttal.
  8. Befedem a másik rész kinyújtott tésztával, és a széleit jól összenyomkodom.
  9. A tetejét megkenem 1 felvert tojással.
  10. 200 fokon sütöm kb. 1 órán keresztül.

Langyosan vagy hidegen, könnyű fehér borral tálalom.

0 Hozzászólás

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum