Gazpacho avagy a gyümölcsleves hanyatlása…

június 12 , 2010 by: Felholany Egyéb

Egy újabb első, minden értelemben. Kóstolásban és készítésben is. Nem hogy nem készítettem még gazpacho-t, de eddig még nem is kóstoltam… Nagy hiba volt.
A hirtelen jött nyár visszavett az én konyhabeli lendületemből is. Fel sem merül, hogy valamit süssek, de még a főzést is kétszer meggondolom. Enni viszont kell, valami hűsítőt és mivel fagylalttal mégsem lehet kihúzni 2-3 hónapig, valami gyorsan elkészíthetőt.
Ennek a levesnek az összetevőit külön-külön is szeretem, és mivel mostanában több blogon is előtérbe került, adta magát, hogy kipróbáljam.
Félénken, féladagban, biztonsági gyümölcslevessel a háttérben… Egy picit utánaolvastam a témának, és A bűvös szakács oldalán megtaláltam az elkészítés 5 fontos lépését is.

1. áztatás, puhítás
2. turmixolás
3. emulziókészítés
4. higítás
5. szűrés

Ezt az útmutatót és a receptet követve elkészítettem a sajátomat. Mindössze annyit változtattam, hogy zöld helyett piros kaliforniai paprikát, az ecet helyett pedig frissen facsart citromlevet használtam. Nem kedvelem az ecetet, a balzsameceten kívül más nincs is itthon, illetve van… de azt üvegpoharak glancolásához használom… 🙂
Nagyon bejött, nagyon finom lett, így a gyümölcsleves sorsa bizonytalanná vált… A hatalmat átvette a gazpacho…:)

  • Hozzávalók: (kb. 1,5 liter)

0,5 kg érett paradicsom meghámozva
7,5 dkg uborka
5 dkg (1 kis fej) salotta hagyma
10 dkg kaliforniai paprika (piros)
1 kis gerezd fokhagyma
5 dkg szikkadt kenyér
2 dl extra szűz olívaolaj
fél citrom leve
0,5 l víz
só, bors

  1. A paradicsomot forró vízbe dobom, 1 perc után kiveszem, hideg vízbe teszem és lehúzom a héját. Az uborkával és a paprikával együtt felkockázom, tálba teszem, hozzáadom a szintén felkockázott kenyeret, majd az apróra vágott hagymát és fokhagymát. Sózom, meglocsolom a citrom levével, 1 dl olívaolajjal, jól összekeverem és légmentesen lezárva min. 12 órára hűtőbe teszem. (Célszerű előző este elkészíteni.)
  2. Turmixgépben egyneműsítem, majd lassan, kisebb adagokban hozzácsorgatom az olívaolajat és ha már selymesen krémes, tovább turmixolva felhígítom a vízzel. (Szintén fokozatosan öntöm hozzá.)
  3. Szitán átszűröm – nem passzírozom!-, ízlés szerint sózom, borsozom és jól behűtve uborka és paprika darabokkal megszórva tálalom.

10 Hozzászólás

  • Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

  • Sofia,
    próbáld ki! Én is hitetlen voltam, kár volt, mert nagyon finom! 🙂

  • Hat majd kanikulaban en is kiprobalom 🙂 egyenlore nincsen 🙁

  • Még Én sem próbáltam, csak szemezek vele régóta. De most adtál egy lökést.

  • Én sem ettem és nem is készítettem, de nagyon finom lehet. Csodás

  • Szeretem:)) Nagyon guszta lett !!!
    Látom Ikea nálad is ott van :))))

  • Delish,
    küldhetek Neked 5-6 foknyi meleget…? ;o)

  • Dia,
    leszámítva az előkészületet, hogy "áztatni" kell a zöldségeket, nagyon gyorsan elkészül. 🙂

  • Bianka,
    köszönöm szépen! Ha külön-külön nyersen szeretitek a hozzávalókat, ez is ízleni fog! 🙂

  • L.Krisztina,
    köszi! ;o) Igen, ezt a készletet mostanában vadásztam… Kellett már egy kis újdonság…:))

Hozzászólás a(z) Felhőlány bejegyzéshez Válasz megszakítása

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum