Sokat hangoztatott tény, hogy az egészséges életmód alapja a megfelelő táplálkozás és a mozgás. Ez mind fontos és helyes, de vannak kivételek, amikor ezen feltételek teljesítése, legyen az akármennyire is egyszerűnek tűnő, kihívások elé állítja az embert. Velem ezt tette.
Sok évvel ezelőttig a nagykönyvben megírt, „egészséges életmód”‘ elveit követtem. Mindig fontos volt, hogy magam főzzek, hogy azt olyan alapanyagokból tegyem amit nyugodt szívvel meg merek enni. Nem feltétlenül bio élelmiszerekre gondolok (azt nem is engedhettem volna meg magamnak), de mindig néztem, hogy helyi és szezonális alapanyagokból főzzek. A főzés mindig fontos része volt az életemnek, mára már talán szenvedéllyé is alakult, de az idők folyamán sok tényező alakítgatta, formálta.
Régen a sport is sokkal nagyobb hangsúllyal volt jelen az életemben: ejtőernyőztem, sziklát másztam, mounten bike-oztam, futottam… majd egy szerencsétlen síbaleset és az azt követő 3 térdműtét egy pillanat alatt porrá zúzta mindezen szabadidős tevékenységeimet és a sportolás egyéb (számomra adrenalint adó) lehetőségeit.
Igazából ez volt az első dolog, ami életmódváltásra kényszerített. A kevesebb mozgás miatt más típusú ételekre lett szükségem, sokkal több nyers zöldséget, salátát, gyümölcsöt ettem, de e mellett az imádott kenyeremről sem kellett (nem is tudtam volna) lemondanom, mert a fizikai lehetőségeimhez képest a túrázást választottam, gyakran róttam a Pilis turista útvonalait. Elkezdtem jógázni is, de a korábbi sérülésből adódóak csak a nagyon izgalmasan hangzó gerincjóga jöhetett szóba. Akkori munkahelyemen sem volt minden felhőtlen, lelkileg kicsit elhagytam és sajnáltam magam, hogy nem élhetek úgy, mint korábban, korlátok közé voltam szorítva, vagy legalábbis így éreztem. Kaptam rá egy megoldandó feladatot, úgy hívják, hogy Sokízületi autoimmun betegség. Pofon volt ez a javából, a mozgás leredukálódott gyógytornára, a gyógyszerektől eleinte enni sem tudtam, boldog voltam, ha bármit is le tudtam tolni a torkomon hányinger nélkül. Túl a sokkon, amikor már a biológiai terápia szelleme lebegett a fejem felett, megráztam magam, utánaolvastam és kidolgoztam a 2. sz. életmódváltási önsegítő programomat. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag mindig az ételeken keresztül kerestem a megoldást. Sokat olvastam, mik azok, melyek gyulladásokat generál(hat)nak a szervezetben, ezeket igyekeztem kihagyni az életemből, ennek megfelelően étkeztem. Nem vettem semmiféle csodabogyókat, csodaszereket, csak a józan paraszti észre hagyatkoztam. Igyekeztem minél többet lenni a szabadban, mert a munkám napi 9-10 órában egy íróasztalhoz kötött. Egy idő után megértettem, mikor a küzdelmen ellenére is csak minimálisan lettem jobban, -szóval amikor azt javasolták, hogy munkát kellene változtatnom. „De hát mit csinálnék? Én ehhez értek!”
Kidolgoztam a 3. számú életmódváltási programomat. VÁLTOZTATTAM. Ha változás kell, akkor az legyen nagy. Fél életemet összecsomagoltam és 2 évre kiköltöztem Olaszországba egy séf mellé dolgozni, Kellemest a hasznossal. Mindig erre vágytam, csak gyáva voltam elindulni. Felálltam az íróasztalomtól, egész nap talpon voltam, életem legfinomabb, legegészségesebb ételeit ettem és nem utolsó sorban tanultam meg elkészíteni. Meg még pénzt is kerestem a munkámmal. Az első téli szezonom után fáradtan de lelkileg sokkal kiegyensúlyozottabban tértem haza. Kb. 1,5 – 2 év után tudtam megfogalmazni a gondolatot, hogy a korábbi, elviselhetetlennek tűnő fájdalmaim mennyire megszelidültek. Bőven megvolt a napi mozgás is, a rendszeres jó minőségű táplálkozás és a lelkem is helyrebillent. Igaz, hogy az olasz (délies) vérmérséklet nem nekem való hosszú távon, így hirtelen elhatározással átköltöztem Ausztriába, ahol hasonlóképpen dolgoztam, de a körülmények nyugodtabbak voltak. 1 év után már nem volt szükségem semmilyen gyógyszer szedésére, abbahagyhattam. Mondani sem kell, hogy azért Ausztriában is tartottam a friss és egészséges táplálkozást, bár néha „hivatalból” ezt meg kellett szegnem.
5 év kintlét után immár hivatalosan is gyógyultan és gyógyszermentesen folytattam itthoni életemet, de megint egy íróasztal mögött. Lehetőségeimhez képes mozgok, változatosan és egészségesen étkezek.
Időközben részt vettem egy Ájurvédikus gyógyító tanfolyamon, ahol az alapokat tanultuk meg, én további könyvekből, melyek a témában fellelhetőek képzem magam. Mondhatnám, hogy „kísérletezek” magamon, de minden gondolat és próbálkozás bejön, így ez számomra már valami megmagyarázhatatlan dolgot jelent. Természetesen ezt is az ételeken keresztül teszem. 🙂
Jelenleg ott tartok, hogy a sokízületi autoimmun betegségem és a 35 éve fennálló makacs pollen allergiám gyakorlatilag elhagytak.
2016 nyarán-őszén lelki hatások eredményeként (csak rágódtam dolgokon, de nem tettem ellenük semmit) egy újabb megoldandó feladatot kaptam. Azt hittem, hogy már egészen jól kezelem globálisan a dolgokat, de még mindig volt valami, amire nem figyeltem. Fájdalmas hónapok után meglett a diagnózis: Colitis Ulcerosa.
Mind közül tán ezt éltem meg a legrosszabbul. Miért én, aki figyel arra, hogy mit eszik? Miért én, aki imád enni? De miért éppen én? A választ már tudom, a hiba elhárításán nagy erőkkel dolgozom. Ez viszont egy újabb életmódváltást követelt, az eddigi legkeményebbet. A folyamatos fájdalmak miatt sokáig sportra, mozgásra egyáltalán nem tudtam gondolni. Az étrendem is lesújtó volt: fűszerszegény, zsírszegény, rostszegény. Ehhez társult még egy laktózérzékenység is. Hónapokig ezek alkották az ételeimet: főtt rizs, főtt burgonya, főtt répa, natúr csirkemell sült almával (néhány hét múlva az alma feliratkozott az allergiás listájára, így azt ki is húzhattam). Egyedüli fűszerem ekkoriban még csak a só volt. Ez egy annyira „személyes, egyénre szabott” betegség, hogy a mások által javasolt dolgok, amik náluk működnek, azok nálam nem jöttek be. Hosszú hónapokig nem ettem semmi gyümölcsöt (rost), nyers zöldséget, főzve is csak répát, burgonyát és rizst. Semmi bolti kaja, csak házi készítésű. Sok fűszert „elvettek” tőlem, de mostanra szépen megtaláltam, mit mivel tudok helyettesíteni, mit milyen konyhatechnikai eljárással tudok úgy elkészíteni, hogy én is fogyaszthassam. Mivel egyedül nem boldogultam ebben a dzsungelben, dietetikus segítségét kértem. Be kellett lássam, hogy bármilyen tudásom ide-, vagy oda, ehhez én még kevés vagyok. Egy fantasztikus dietetikus személyében érkezett a megoldás, aki elmondta, hogy mikkel próbálkozhatok, milyen ütemben, hogyan és milyen ételkészítési technikákat kell most alkalmaznom ahhoz, hogy újra teljes életet élhessek. Hogyan tudom a rostos ételeket „rostmentesíteni” úgy, hogy a fontos vitaminokat és ásványi anyagokat be tudjam vinni a szervezetembe.
Újra tanulok, tapasztalok és próbálom az igencsak megcsappant életminőségemet újra élhetővé és élvezhetővé tenni. Jó sok kompromisszummal jár mindez, de még több elszántsággal. Életmódváltásokkal, melyek az aktuális helyzetekhez igazodnak. Sok lemondással jár az előző gasztronómiai szempontból hedonista életmódomhoz képest, de ha itt is hasonló sikereket érek el, mint a korábbi helyzetekben, már nagyon boldog leszek.
Nem vagyok szakember. Nem célom, hogy bárkinek is tanácsot adjak a témában, de ha valaki a fentebb említett betegségek kapcsán magára ismer, valamelyikkel küzd, remélem talál majd néhány hasznos, számára is használható ötletet, praktikus tanácsot, receptet.
NINCS LEHETETLEN, CSAK TEHETETLEN!
0 Hozzászólás