Duplán mandulás fűszeres keksz

november 08 , 2010 by: Felholany Egyéb

A gondolataim már néhány héttel előrébb járnak, pedig a jelenben még annyi posztolásra váró receptem van… 🙂 Egyet gyorsan közzé is teszek, bár ez a legutóbbi. Aktuális ebben a nyirkos-esős időben, mert egy csésze forró tea mellé jól esik, de ha süt a nap, akkor is kitűnő, mert akár magunkkal vihetjük a délutáni sétára rágcsálni. A reggeli kávé mellé is megteszi a „gyors reggeli” kategóriában, és persze a nap többi szakára is találhatunk indokot, hogy egyet csak úgy elropogtassunk. (Naná, hogy nekem mindig akad valami alapos okom!)
Ha másért nem, akkor a lakásban terjengő édes-fahéjas-mézeskalácsos süteményillat miatt is érdemes elkészíteni. Garantáltan nem fog maradni a kekszből sem… 🙂
Karácsonyfüggőknek kötelező!

  • Hozzávalók:

25 dkg liszt
5 dkg darált mandula
1 csomag sütőpor
12 dkg porcukor
1 evőkanál házi vaníliás cukor
1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
csipetnyi só
1 egész tojás
10 dkg puha vaj

A díszítéshez:
10 dkg mandulaforgács
12-3 evőkanálnyi tej

  1. A sütőporral elkevert liszthez keverem az összes többi hozzávalót. 
  2. Robotgép hiányában kézzel alaposan összegyúrom a tésztát, majd fóliába csomagolva 30 percre a hűtőbe teszem. 
  3. A sütőt előmelegítem 175 fokra.
  4. Enyhén lisztezett deszkán a tésztát vékonyra nyújtom, kiszaggatom, minden keksz alját megkenem tejjel, belenyomom a szeletelt mandulába és sütőpapírral bélelt tepsire teszem.
  5. A kekszek tetejét is lekenem tejjel, majd 8-10 perc alatt pirosra sütöm.

15 Hozzászólás

  • Annyira hangulatos a kép, hogy máris indulnék megsütni!

    Ha nem lenne fél 10, s ha lenne itthon minden összetevő 🙂

    Micsoda illatfelhő lehetett…

  • Nagyon tetszik a teas keszleted, olyan szep! A keksz is szupi!

  • Duplán mandulás…szuper!Nagyon finom lehet! El is mentem gyorsan. :)))

  • Hű nagyon finom, szeretem

  • Ez aztán hívogató! 🙂

  • Nagyon guszta !!!

  • "Addig vár Karácsonyt, elérkezik…" (Villon)

  • Chef Viki,
    köszi! Egyébként a bekevert tészta remekül fagyasztható, így akár este f10-kor is neki lehet állni kisütni… 🙂

  • Delish,
    nagyszülői örökség a készlet, most került hozzám… 🙁 – sajnos.
    Csak egy teáskanna és két csésze alj nélkül, de ennek az eszmei értéke így is nagy számomra… :))

  • Mézigörl,
    köszönöm! És akár cukor helyett mézzel is el lehet készíteni… 🙂

  • Bianka,
    ugye? Egy mandulás keksznek szerintem nem sokan tudnak ellenállni… 🙂

  • Ami,
    köszönöm szépen! 🙂

  • L.Krisztina,
    megkínálhatlak néhány keksszel? Friss sütés… muszály volt megismételni… 🙂

  • Trendo,
    :)) Karácsony, jajjjjj! 🙂

  • Téged nem féltelek az ünnepek alatt sem 🙂 Lám, máris kitaláltál valamit:)

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum