Csicseriborsós kenegetős

március 18 , 2010 by: Felholany Egyéb

Meglehetősen régóta őrizgettem egy doboz csicseriborsó konzervet. Valamikor korábban találtam egy nagyon klassz receptet a neten, majd mire beszereztem a hozzávaló fő alkotórészt, a receptet már nem találtam… Szerintem lementettem, de ezt sajnos nem bizonyítja semmi. Így csak tologattam a konzervet jobbról – balra, alsó polcról felső polcra, szekrényből ki, szekrénybe vissza…

Végül a hétvégén a céklás kenyér mellett beteljesedett és egy finom kenegetős készült belőle. Ez igazából nem is recept, mert néhány hozzávaló összemixelésén kívül nagyobb hozzáértést nem igényel, de mégis nálam ez az első csicseris recept. Részben e miatt lett a kísérleti konyhám egyik szereplője, másrészt pedig a római köménnyel való ismerkedésem miatt. Ez utóbbi fűszertől korábban határozottan elzárkóztam, mert a hagyományos köménymagot semmilyen formában (még céklasalátában sem) nem eszem meg. Az édeskömény mint zöldség sem lett a kedvencem. Nos, a római kömény egy egészen más dolog! Küllemében hasonló, de ízében teljesen más. Földes-füstös aromája magával ragadott!

  • Hozzávalók:

1 doboz (40 dkg) csicseriborsó
1 nagy fej fokhagyma
2 ek. pirított szezámmag
4 ek. extra szűz olívaolaj + a tálaláshoz
1/2 citrom leve
csipet só
1/2 mk. őrölt római kömény
őrölt pirospaprika

  1. A szezámmagot száraz serpenyőben megpirítom.
  2. Leszűröm a csicseriborsót (a levét is félreteszem, valamint néhány szem csicserit a tálaláshoz), hozzáadom a lereszelt fokhagymát, szezámmagot, olívaolajat, citrom levét, római köményt és botmixerrel pürésítem.
  3. Ha szükséges, még sózom (a konzerv alapból sós!), és higítom 2-3 ek. lével.
  4. Tálba szedem, egy kanál hátuljával mélyedéseket alakítok ki, felöntöm extra szűz olívaolajjal, megszórom az egész szem csicseriborsókkal és tálaláskor őrölt pirospaprikát szórok rá.

(1 óra hűtés jót tesz neki, az ízek is összeérnek)

6 Hozzászólás

  • Nagyon jól néz ki 🙂
    Milyen íze van?

  • Hát ez tulajdonképpen a hummusz az arab konyhából. Én is nagyon szeretem, kicsit megpirított pita szeletekkel is nagyon fincsi.

  • Bianka,
    a csicseriborsó elég semleges, kicsit "föld"ízű. A fűszerezéssel lehet elvinni tetszőleges irányba, az enyémre a fokhagymás íz a jellemző… 🙂

  • Ági,
    igen, ez a hummusz, de mivel nem recept után készítettem, hanem kútfőből, nem szerettem volna hummusz néven futtatni… Ahol olvastam receptet, ott inkább tahini krémet használtak hozzá, és az őrölt római kömény sem szerepelt a hozzávalók listján, úgyhogy ez lett belőle… :))

  • Fúúú ez nagyon fincsi, nálam is posztalatlanul várja jobb sorát egy hummusz recept, de még varialgátni szeretném egy kicsit, ez abbahagyhatatlanul jó kaja:)) husi mellé szósznak is csináltam már, úgy is jó működik.

  • Ízlésszindróma,
    nagyon kíváncsi lennék a Te verziódra! Pláne a husi mellé szósz lehetőség izgat, úgy még nem próbáltam… Várom, hogy feltedd a blogra a Te variációdat! :))

Hozzászólás a(z) Felhőlány bejegyzéshez Válasz megszakítása

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum