előétel

Második alkotásom, amit ebben a kategóriában elkövettem. Az első amolyan összedobott valami volt még a gasztroblogos időszakom előtt, nagyjából úgy másfél évvel ezelőtt. Most úgy vettem le a kuszkuszt a bolt polcáról, mintha ez mindennapos dolog lenne nálam. Tartok tőle, hogy a meleg idő beköszöntével ez így is lesz, hiszen jól behűtve, hogy az ízek […]

A polenta a puliszka „reinkarnációja”. A puliszka a szegényebb rétegek tápláléka volt az elmúlt századokban, ám a ma divatos szóhasználatban a polenta az elterjedtebb. Neves éttermek étlapjain gyakran szerepel és Olaszországban is polenta néven ismerik. A magyar puliszka és az olasz polenta között kevés a különbség: nálunk kukoricadarából, míg az olaszoknál kukoricalisztből készül, bár az […]

Nem tudok ellenállni ezeknek a színeknek. Meg a ruccolának és a paradicsomnak sem… És még sok egyébnek sem, de most ezekre inkább nem térnék ki… 🙂 Holnapig tart a négynapos egyszemélyes gyógy7végém, ezért kedvemre való „nyúleledeleket” fogyasztok, mint ez a mostani is. Egy jó adag csirkemájjal tettem laktatóbbá és csak egy (néhány) szeletke mandulás ricottatorta […]

Azok közé tartozom, akik februárban is megveszik a paradicsomot. Igen, tudom hogy nem hazai, meg igazából napfényt sem nagyon látott, de muszály valami színt vinnem a reggelikbe, vacsorákba, vagy éppen ebédekbe. Időnként ki lehet fogni ilyenkor is finom édes paradicsomokat, ha pedig mégsem sikerül, lehet terelgetni az ízeket másfelé… Cserepes bazsalikom is van mindig a […]

Szerettem volna kipróbálni az új mintanyomó kerámiámat, mely saját ötlet alapján készült. Egy kedves ismerősöm készítette, aki sok más mellett a pöttyös bögrémet is megalkotta.Olyan receptet kerestem, aminek a tésztája megtartja a mintát sütés után. Nos, ezt nem sikerült megalkotnom, a tészta ha minimálisan is, de annyira mindenképpen „megnőtt” sülés közben, hogy a mintát kinyomta […]

Chilis-sajtos csiga

október 11 , 2009by Felholany

Gyorsan elkészülő vendégváró falat egy pohár bor vagy sör mellé, akár még előételnek is nevezhető. (Bár én a sört nem szeretem, és most vendégeket sem vártam…) Fél csomag friss levelestésztám volt, és gondoltam kipróbálom Marcsi barátnőmtől kapott saját készítésű chiliszószával. Férjének készítette az ütősen erős chilit, és mivel én is nagy rajongója vagyok az erős […]

Trinity VKF kiírása, melyet SZÜRET, SZŐLŐ, BOR kategóriában hirdetett meg, több gondolatot indított el bennem.A SZÜRET szóra is kattogtak a kerekek, hiszen vidéken nőttem fel és a nagyszüleimnél hosszú évekig volt részem szüretelésben.Aztán középiskolás koromban amatőr szinten néptáncoltam a Pentele néptánccsoportban, és legfontosabb fellépéseink a szüreti felvonulásokhoz és szüreti bálokhoz kapcsolódtak.Feldíszített lovas kocsival jártuk a […]

Mikor először olvastam Vesta kiírását 2 héttel ezelőtt, egy egész oldalt írtam tele az ötleteimmel, hogy milyen nyári előételekkel pályáznék az első VKF!-emre! E hét szerdára viszont sorra elvetettem mindegyik receptet, és komoly alkotói válságba kerültem, mert csakis és kizárólag paradicsomot láttam magam előtt… Sőt! paradicsommal álmodtam. Próbáltam „elhessegetni” a gondolatot, végül megadtam magam, és […]

Ha nyár, napsütés és étel, akkor a paradicsom biztosan a résztvevők között van nálam. (Minden második évben. Tavaly a paprika volt a befutó…) Az idén a szárított paradicsom „robbant” be a konyhámba, nem tudok betelni vele, tésztával párosítottam korábban is, most is.Levelestésztába gyúrtam friss bazsalikomlevelek társaságában. Önmagában is megállja a helyét, de tűzhetjük mozzarella és […]

A harmadik egy meleg előétel, melyhez a fűszeres morzsatetőt előre is elkészíthetjük, de a tojás miatt tároljuk hűtőben. Hozzávalók: 4 nagy paradicsom 4 nagy gerezd fokhagyma 2 csokor finomra vágott petrezselyem 4 evőkanál zsemlemorzsa 1 tojássárgája 3 evőkanál olívaolaj só, frissen őrölt fekete bors 1-1 teáskanál kakukkfű és oregano (lehet szárított is) A paradicsomokat keresztben […]

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum