Céklás zsemle

március 16 , 2010 by: Felholany Egyéb

Látványpékséget csináltam a hétvégén a konyhában. Meg kísérleti konyhát. Volt olyan „alkotás”, ami mindkét kategóriát képviselte. Látványban működött, a kísérleti jelleg miatt viszont ehetetlen volt…

Így sikerült megalkotnom a nemzeti színű, „Március 15-i panna cotta” c. művet is. A zselatinnal változatlanul hadilábon állok. Ha óvatosan bánok vele, akkor a végeredmény egy maszlag jellegű valami lesz, ha bátrabban nyúlok a zacskóba, akkor beton keménységű akármit alkotok, amit nem lehet kikönyörögni a formából… Van még mit gyakorolni… 🙂
A zsemle viszont jól sikerült! Ismét a jól bevált dagasztás nélküli kenyerem receptjét használtam. Néhány hete amikor a Vásárcsarnokban jártam, az Ázsia boltban céklaport és spenótport is vettem. Mondhatni belemásztak a kosaramba, mert nem volt tudatos, bár mindkét zöldséget szeretem, inkább a hagyományos formájában fogyasztom.
Hogy ennek a pornak mennyi köze van a céklához azt nem tudom, de illatában produkálta a sütőben sülő cékla illatát. Színében már a zacskóban is szép volt, de igazán erőteljes céklaszíne a folyadékkal való összekeverés után lett.
A jól bevált receptemen annyit változtattam, hogy a liszt mennyiségét csökkentettem 5 dkg-mal, ennyit nyomott ugyanis a céklapor. Most is közel 14 órát kelt, gyakorlatilag ugyanúgy működött a folyamat mint általában.
Sütés után kívülről még megtartotta a vöröses színét, belül viszont barnára sült. Nem lett annyira lyukacsos és könnyű, mint amikor fehér lisztből készítem, de határozottan finom lett.
Csicseriborsós kencébe mártogatva ettük.

  • Hozzávalók:

2,5 dl-es csésze
3 csésze BL 50-es liszt (egyik bögre aljába 5 dkg céklapor)
1,5 csésze víz
fél tk szárított élesztő
2 tk só

  1. A liszthez adom a céklaport, sót és az élesztőt, jól elkeverem őket.
  2. Hozzáöntöm a vizet, elkeverem (és többet nem nagyon kell keverni), 13-14 órát kelesztem. Célszerű előző este elkészíteni. Az állaga nokedli tésztához hasonlóan folyós, ne gyúrható tésztára számítsunk!
  3. 13-14 óra múlva kovász-szerű massza lesz belőle, amit jól belisztezett deszkára öntök a tálból, áthajtogatom, átgyúrom kicsit. 6 kisebb cipót formálok belőle, mindkét oldalát belisztezem, letakarom egy konyharuhával és további 30 percig pihentetem.
  4. A sütőt 250 fokra felmelegítem és előmelegítem benne a formát is. (A sütő aljába egy edényben vizet teszek.)
  5. A fél óra elteltével a tésztát az előmelegített formába, majd a sütőbe teszem. Lefedve 25 percig sütöm, majd fedő nélkül még 15-20 percig. (Ha egy nagyobb cipónak sütöm meg a tésztát, a sütési idő hosszabb kb. 10 perccel.)

20 Hozzászólás

  • Szép kis zsemlék!!

    Milyen zselatint használsz? Nekem van egy zselatinos süti receptem, ahhoz a tortazselé sokkal jobb, mint a hagyományos étkezési zselatin. Viszont joghurt tortákhoz mindig az étkezési zselatint teszem. Az arányokat tényleg nagyon el kell találni.
    De úgy látom kitartó vagy, biztosan beszámolhatsz majd teljes elégedettségről is a panna cottával kapcsolatban. 🙂

  • Nagyon jól néz ki 🙂

  • Gyönyörű! 🙂

  • Még van céklám – ha nem is porom – esetleg céklalével is működik a dolog…Egy kísérletet megér:))

  • Thrini,
    köszönöm szépen!

    A málnás részhez étkezési zselatint használtam, a kivihez viszont színtelen tortazselét. Ez utóbbitól féltem jobban, mert a kivi másképpen működik, de az tökéletes lett… míg a zselatint szerintem túlzásba vittem, mert a málnás rész és a tejszínes rész is olyan lett mint a beton…
    Természetesen nem adom fel! :))

  • Bianka,
    köszönöm, aranyos vagy! 🙂

  • Limara,
    köszönöm szépen! Kihúztam magam… :)))

  • Bodzazsuzsa,
    NE hagyd ki! Elképesztően finom illata (is) van! Legalább egy kísérletet megér, de szerintem többet is… :))

  • Egyszer elmesélhetnéd, hogy hogyan is csinálsz zsemlét a dnk-ból. Mármint, hogy hogyan formázod, és miben sütöd? Kíváncsi vagyok, ki kellene próbálni… Erre a céklásra nálunk sajnos csak én egyedül lennék vevő, nagyon jól néz ki.

  • De jó hogy mondtad, hogy hol vetted, már keresgéltem én is céklaport, de nem találtam. Köszii!!!!
    A zsemléd csodás lett:) Imádom ezt a receptet, annyi mindent lehet vele kezdeni:) És valaki sugallatára, isteni kocka zsemléket is tudok ám sütni :))) Köszi!!!!!!

  • Én is nagyon nézegettem már a csariban céklaport:))), na most már lesz mibe kipróbálni! A zselatinlapot próbáltad mert nekem az sikerülni szokott.

  • Bocsánat, nem válaszoltam a bejegyzésedre. Nagyon jól passzol együtt a sárgarépa és a gyömbér, éppen most szemezgetek egy gyömbéres sárgarépakrémlevessel;)

  • Ági,
    természetesen, a következő adag sütésénél majd készítek fázisfotókat! Mostanában valahogy jobban kedvelem, hogy több pici zsemlét süssek mint egy nagy cipót. Fagyasztóba is kerül, könnyebb kifelé adagolni… 🙂

  • L.Krisztina,
    köszönöm szépen! Örülök, hogy Nálad is működik a recept! Ugye mennyivel izgibb a "kockazsemle"? :))
    Biztosan lehet máshol is (bio boltok) kapni céklaport, de én még nem futottam bele…

  • Ízlésszindróma,
    én már a színébe is beleszerettem… 🙂
    Igen, a zselatinlappal is próbálkoztam már… hasonlóan sikertelenül… 🙂

  • Alchri,
    köszönöm szépen! 🙂
    Tegnap vettem friss gyömbért, úgyhogy a hétvégén valamilyen formában kipróbálom ezt a párost, nagyon tetszik! :))

  • Hát, ez valami gyönyörűűűű lett!

  • nagyon-nagyon szép! hétvégén én is készítek valami kelt tésztát/kenyérfélét 🙂
    A céklaport azóta is imádom én is, mióta rátaláltam a lelőhelyére Fehérváron :]

  • Szepyke,
    köszönöm szépen! Tavaszcsalogatónak szántam, úgy tűnik sikerült… 🙂

  • Reni,
    köszönöm! Én beleszerettem a céklapor illatába, színébe, egyenesen imádom! Pedig csak próbának indult… 🙂
    És még a spenótpor is vár a sorsára… :))

Hozzászólás a(z) Felhőlány bejegyzéshez Válasz megszakítása

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum