Bazsalikomos-paradicsomos fehérbab saláta

július 30 , 2010 by: Felholany Egyéb kategória

A hideg nyári saláta “téliesítése” hűvösebb napokra. Bár már újra látszik, hogy talán mégis nyár van és még nem az ősz kopogtat, a héten jólesett ez a kellemesen csípős saláta. Kicsit depresszív volt számomra a 18 fokos július napjait megélni, ezért lelkemnek is és testemnek is élmény volt ez a vacsora.
Figyelj Nyár! Én még nem voltam szabadságon, úgyhogy légyszi gyere vissza!!! 🙂
Akár egy szelet friss kenyérre vagy pirítósra halmozva, vagy csak mellé kanalazva – mert kicsit labilis a felépítmény -, de grillezett hús köreteként is megállja a helyét.

  • Hozzávalók: (2-3 személyre)

1 doboz nagyszemű fehér bab (400 g)
1 doboz kisszemű fehér bab (400 g)
20-25 szem koktél-, és datolya paradicsom (piros, sárga)
4-5 db zsenge kis uborka
1 piros chilipaprika (vagy 2 evőkanál chilis olaj)
10-12 nagy bazsalikomlevél
kis csokor petrezselyem
olívaolaj

bors


A babot jól lecsöpögtetem és összekeverem a vékony szeletekre vágott zsenge uborkával, újhagymával, chilipaprikával, felaprított petrezselyemmel, csíkokra vágott bazsalikomlevéllel, hozzáadom a negyedelt paradicsomot, sózom, borsozom, bőven meglocsolom olívaolajjal, alaposan összekeverem és jól behűtve (hogy az ízek is összeérjenek) tálalom.

10 Hozzászólás

  • Ma én is pont ezen gondolkodtam, hogy mi lesz, ha ez az idő így marad, mert mi is csak augusztus végén megyünk a Balatonra… Bár csipike fagytűrő, ma dührohamot kapott, mert meleg vízzel zuhanyoztattam le langyos (szerintem hideg) helyett. 🙂
    Na de ez nem tartozik szervesen ide. Viszont a saláta jó. 🙂

  • A fotók megint a megszokott szinvonalon "tálalják" a kreációt. A kenyér textrúrája győnyörű, a zöldségek dekoratívak. A salátát ezerféleképpen lehet variálni, így mindenkinek meg kell feleljen 🙂
    Én pl. inkább a nagyszemű virágbabot alkalmaznám (jobban fő és a gesztenyés íze pazar) és téli salátába becsempésznék egy pár salátalében főtt cukkini kockát… de ez egyéni szociális probléma 🙂 Gratulálok a munkádhoz!

  • Jam-jam! Bizony-bizony, ezt érdemes kipróbálni!
    És tényleg, a nyár, az csak maradjon még egy jó darabig, mert én sem voltam még szabadságon.
    Üdv Neked!

  • Így ahogy van jöhet is a bendőmbe :))

  • No én is zokszó nélkül befalnám! 🙂

  • Flat Cat,
    úgy tűnik, szerencsénk lesz még ezzel a meleggel, és remélem Nektek is a kései nyaralással! 🙂 Jó lenne, ha Ponty Úr még tudna lubickolni a Balatonban, majd szorítok Nektek! 🙂
    Saláta nevében köszönöm, sokféle változatban készül, de sajnos mostanában nem jutnak el a blogig… De majd a jövő héttől!!! :))

  • Trendo,
    a kenyér most nem az én érdemem, bár gyakran készítek hasonlót. Gyors saláta mellé, gyorsan beszerezhető olívás kenyér… 🙂
    És egyébként sem vagyok az a típus, aki egy maréknyi zöldet (vagy natúr salátát) képes élvezettel eszegetni – csak úgy magában… :))
    Egészségedre!

  • Szia Karesz,
    köszönöm szépen!
    Hidegen ajánlom… vagy meleg napokon ajánlom… már nem is tudom… jól jön már az a szabadság! 🙂
    Nyárral megbeszéltem a dolgot, marad még, úgyhogy Nektek is kellemes pihenést kívánok! 🙂

  • Bianka,
    szívesen küldenék…! De sajnos majd csak a következőből… :))

  • Gyönyörű ez a saláta!!! nagyon megenném:)))

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum

scroll to top