Az én kenyerem

október 12 , 2009 by: Felholany Egyéb

Sütöttem már kenyeret. Sütöttem már jót is és rosszat is. De ennyire jót és finomat még sosem. Legfőbb érve, hogy kívül tökéletesen kérges és ropogós, belül tökéletesen lukacsos, és dagasztás nélkül készíthető! És talán esetemben ez a legfontosabb szempont. Sokízületi gyulladással küzdök, ezért bármennyire is szeretek / szeretnék dagasztani, erre ritkán vállalkozom. Gondoltam, hogy beszerzek egy kenyérsütő gépet a dagasztó funkció miatt, de egyelőre ez még várat magára. A kézi robotgépekkel való dagasztást pedig az első alkalommal feladtam. Az egész tészta feltekeredve gubbasztott a gép vázán…
Majd jött Ő, a dagasztás nélküli mesés kenyér, ami még másnap is ehető volt, sőt mennyei!
A receptet több mint 1,5 éve nyomtattam ki a netről, Dolce vita oldaláról származik, és nagyon hálás vagyok érte!
Szombaton este „összedobtam” – szó szerint – vasárnap délelőtt pedig kisütöttem. 14 órát pihent, minimális mennyiségű élesztővel, dagasztás nélkül.
Egy picit talán lapos lett, de mivel nem tudtam mire számíthatok, nem tudtam eldönteni mekkora sütőforma az ideális. A következőt kisebb edényben sütöm. Ez volt az egyetlen hibája a kenyeremnek…
A receptet módosítás nélkül teszem közzé, annyi változtatással, hogy BL 80-as liszt helyett BL 50-essel készült (ez volt itthon).

  • Hozzávalók:

– 2,5 dl-es csésze
3 csésze BL 50-es liszt
1,5 csésze víz
kevesebb mint fél tk szárított élesztő
1,5 tk só

  1. A liszthez keverem a sót és az élesztőt, jól elkeverem őket.
  2. Hozzáöntöm a vizet, elkeverem (és többet nem nagyon kell keverni), 12-14 órát kelesztem. Célszerű előző este elkészíteni. Az állaga nokedli tésztához hasonlóan folyós, ne gyúrható tésztára számítsunk!
  3. 12-14 óra múlva kovász-szerű massza lesz belőle, kiöntöm a tálból, áthajtogatom, mindkét oldalát belisztezem, letakarom egy konyharuhával és további 30 percig pihentetem.
  4. A sütőt 250 fokra felmelegítem, és egy fedeles kerek jénai edényt előmelegítek benne.
  5. A fél óra elteltével a tésztát az előmelegített tálba, majd a sütőbe teszem. Lefedve 30 percig sütöm, majd fedő nélkül még 20-25 percig.

10 Hozzászólás

  • Huha!
    Ez csodálatos! Levegős, a héja ropogós, vastag! Egy kis kolbász és lilahagyma, és kész vagyok!:))))

  • Szepyke!
    Bár kolbász nélkül, de lilahagymás házi krémsajttal is isteni volt! Még kicsit finomítom a krémsajt receptjét és közzéteszem…:-)

  • Hu de szep a kenyered! mekkora, hany centi atmeroju jenaiban sutotted? koszi

  • Orsi,
    25 cm-es kerek formában sült. Lemérni csak akkor jutott eszembe, amikor már a fele elfogyott… De 2 embernek kb. 2 napi adag… :))

  • Gyönyörű! Olyan igazi kenyérszerű kenyér.:)

  • A rettentően egyszerű voltához képest meglepően jó lett! A hétvégére tervezem az olajbogyós változatát… 🙂

  • Áááá, megtaláltam! Valaki írta nálam kommentben, hogy Te is nemrég készítetted. Én is Dolce Vitánál akadtam rá.
    Csodás, most kevertem be a holnapi kenyerünket! 🙂

  • Duende,
    hát igazából folyamatosan készítem, mióta rátaláltam erre a receptre… 🙂 Tésztasütőm/dagasztóm nincs, viszont van ízületi gyulladásom, úgyhogy ez a tökéletesen nekem(is) való recept… Ugye milyen jó? :)))

  • Megsütöttem! :):)

    Köszönöm a bíztatást. 🙂 Sokat segített :):)

  • Vizicsibe,
    ennek nagyon örülök! Nem nagy ördöngősség, de fantasztikus dolog lesz a végeredmény! És szerintem nagyon alkalmas ez a tészta ilyen arányokban a további kísérletezgetésekhez! 🙂

Hozzászólás a(z) Felhőlány bejegyzéshez Válasz megszakítása

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum