Zöldséges tortácska

január 08 , 2017 by: Felholany Egyéb kategória

Tél van. Hideg van. Kemény hideg van. Bár 5 évig kemény télben, hidegben, fagyban és hóban gazdag vidéken éltem, megszokni nem tudtam. Sőt! A forró tea, forralt bor és forró levesek sem vigasztalnak túlságosan, bár a hatékonyságukat nem vitatom, nálam valahogy a színek játszanak eredményesen a téli hideg ellen. Próbálok minél több napsütést bezsákolni, ablakon innen és ablakon túl, amíg jégvirág nem fagy az orromra. Napsütés hiányában pedig a színét próbálom becsempészni az ételekbe. Valahogy így pattant ki a mi ebéd ötlete is.
Nagyon kevés zöldséget ettem mostanában, közben pedig észrevétlenül megtelt a hűtőm mindenféle finomsággal. Mert azért vásárolni jártam, többnyire éhesen, hirtelen ötletekkel telve a zöldséges kínálatát látván, hazaérve pedig inkább “gyorsan” ettem valamit, mintsem alkottam volna bármi szóra is méltót a héten.
Így lettem birtokosa némi édesburgonyának, jelentős mennyiségű sima burgonyának, a répa és cékla készletem is meggyarapodott, jobb sorsra szánt bébi spenót (salátához) is akadt a fiókban.
A céklát egyben, a kétféle burgonyát és répát karikára vágva főztem sós vízben. A spenótot pici olívaolajon zúzott fokhagymával megpároltam éppen csak addig, míg a levelek kicsit meg nem fonnyadtak.
Két tojást összekevertem 2 dl tejföllel, 1 kis gerezd zúzott fokhagymával, sóval és szerecsendióval.
Mini tortagyűrűkbe pakoltam a rétegeket: egy karika burgonya, rá egy szeletke édesburgonya, 2 tk. tejfölös mártás, körben a forma szélére répa karikákat állítottam, cékla, spenót, tejfölös mártás, burgonya, édesburgonya, cékla, tejfölös mártás és reszelt sajt.
(Kis méretű tortaformába rétegezve is működik a dolog, szépen szeletelhető.)
Közben az előző este fűszerekkel és 1 lime levével zacskóban pácolt csirkecombokat sütőzacskóba öntöttem, ment mellé a lime és egy egész fej fokhagyma keresztbe vágva is. Együtt sültek a sütőben 180 fokon, a tortácskák úgy 30 percig, a husi további 30 percig, majd a sütőzacskót kibontva irultak-pirultak még további 10 percig.
Ekkorra a zöldséges tortácskák hűltek annyit, hogy a forma belső peremén késsel körbevágva simán kicsusszantak a formából.

0 Hozzászólás

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap boldog dolgok boldogság bonbon bor bulgur bébicékla cheesecake chia colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland keksz kelt tészta kence kenyér kirándulás knédli koviubi kreatív krémleves krémsajt kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto piac pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein pulyka pástétom reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült sütőtök tahini tavasz tea természetfotó tirol tojás tonkabab torta Toszkána turi tészta tök tökmag töltött túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás ősz

Archívum

scroll to top