Ropogós malacsült Toszkán módra

szeptember 28 , 2014 by: Felholany Egyéb

Egyszer volt, hol nem volt egy gasztroblogger aki boldogan élte az életét fehér húsok és halak társaságában. Mígnem gondolt egy nagyot, elindult világot látni, aminek a végén Olaszország egyik legszebb részébe, Toszkánába meg is érkezett. Mennyei boldogsággal falta a pizzákat, kenyereket, sajtokat és mindig éhesen járta a piacokat. Már az első pillanatra feltűnt egy árus aki csalogató finomságokat, sonkákat, szalonnákat és kolbászokat árult. Meg persze azt a hatalmas nagy bőrös, ropogósra, pirosra sütött malachúst sok-sok rozmaringgal, amit szeletkékre vágva friss zsemlében (is) árult a kofa. Legalább négyszer megkerülte a látványosságot oda-vissza mire minden erejét összeszedve elhatározta, hogy ezt bizony megkóstolja. Noha sem a sertés, sem a malac nem volt a kedvence. Egészen addig  nem is sejtette, hogy ez mekkora hatással lesz rá…
Minden ezzel kezdődött és most itthon folytatódott. Első alkalommal vonult be a konyhámba egy szép nagy darab malachús. És így végződött a szendvicsemben: 
(A fenti képen a cortonai hentes zsemléjében általam nagyon jóízűen elfogyasztott Porchetta (malachús).)

Ez a recept nem tartozik az „Esti Gyors” kategóriámba, hiszen minimum 4 órát igényel amíg elkészül, viszont az előkészítést leszámítva magától sül, nincs vele túl sok teendő.
Mivel „malacszűz” voltam, természetesen segítséget vettem igénybe és Kriszta receptjét vettem alapul, amit aztán egy picit még a saját gondolatom irányába vittem el.

Hozzávalók:

2 kg bőrös malaccsászár
2-3 ág rozmaring
1 egész fej fokhagyma
édeskömény mag
só, bors

Előmelegítem a sütőt 180 fokra.
A malachús bőrét egy jó éles késsel beirdalom, majd a hús mindkét oldalát alaposan sózom és borsozom. A húsos részét megszórom néhány szem édeskömény maggal (aki szereti szórhatja bátrabban, személyes ízlésem nem kedveli túlzottan, de kihagyhatatlan), ráfektetek a hús közepére két szál rozmaringot szárastól úgy, hogy a szár vége kicsit kilógjon. Ha megsült a hús és kihúzom a szárát a levelek bent maradnak. 
A húst feltekerem és jó szorosan összekötözöm. A tetejére még szórok néhány szem édeskömény magot és a sütőedényben a hús mellé teszem a harmadik rozmaring ágat és egy keresztben elvágott fej fokhagyma két darabját.
Alufóliával letakarva az előmelegített sütőben 180 fokon 3 órán át sütöm. Nagy darab hús, idő kell, hogy átsüljön.
3 óra elteltével a sütőt grill fokozatra kapcsolom, eltávolítom a fóliát és a húsból kisült fűszeres zsírral időnként meglocsolva pirosra sütöm a bőrét.

Hidegen, hagymás-burgonyasalátával tálaltam, de tökéletes uzsonna zsemlébe csomagolva is. Hmmm…ahogy ropog a bőre…. 🙂

0 Hozzászólás

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum