A hagyományos sima kenyér után elkészült az olívás változat is. Rajongok az olajbogyós kenyérért, a Lidl-ben kapható olívás masni már csak a múlté… Miért venném meg, ha magam is el tudom készíteni?! A frissen sülő kenyér illatáról pedig már zengtem ódákat. 🙂 Most egy picit kisebb átmérőjű jénai edényben sütöttem (23 cm-es), szebb lett mint […]

Lillától kaptam a kérdést, hogy mennyire vagyok Tudatos vásárló. Azt gondolom, hogy most már nagyon! Persze nem volt ez mindig így, megtapasztalás és bölcsesség is kellett hozzá. Ma már nem csak magamra, hanem a környezetemre is figyelek annak reményében, hogy mások is ezt teszik, és talán a gyermekeink, unokáink már egy élvezhetőbb világot kapnak örökül. […]

Igazi lélekmelengető leves egy nyirkos-hideg, lusta őszi szombaton. Szívesen sétáltam volna az ősz színeiben gyönyörködve, szerettem volna fotózni, de nem volt nagy indíttatásom útra kelni és az esőben mászkálni…Nem vagyok nagy levesrajongó, de a krémleveseknek nem tudok ellenállni…:) Konkrét receptem nem volt, inkább az itthon található hozzávalók, és az ihlet alkotta ezt a habos-krémeslevest. A […]

Minden mást elsöprő sikerrel vonult végig a konyhámon a morzsás süti mánia. Gyakorlatilag júniustól heti rendszerességgel és az éppen szezonban érő gyümölcsökkel készült. Volt, hogy csak egyféle gyümölccsel, volt hogy kevertem az ízeket és színeket, volt hogy alá is tettem egy kanálnyi morzsát, volt hogy csak felülről takartam be vele. Volt hogy melegen ettem, volt […]

Ritka pillanatok egyike, amikor olajban sült ételeket készítek. Talán a hirtelen jött hideg az oka, hogy valami „nehezebb” vacsorára vágytam a minap, kellett a kalória. Meg is bántam rendesen, mert mire elkészült, az egész lakás (hát ez nem nehéz, mert igen kicsi…) olajszagban úszott…A krumplis receptemet bővítettem ki a cukkini felé, újhagymával és bazsalikommal. Hozzávalók: […]

Sütöttem már kenyeret. Sütöttem már jót is és rosszat is. De ennyire jót és finomat még sosem. Legfőbb érve, hogy kívül tökéletesen kérges és ropogós, belül tökéletesen lukacsos, és dagasztás nélkül készíthető! És talán esetemben ez a legfontosabb szempont. Sokízületi gyulladással küzdök, ezért bármennyire is szeretek / szeretnék dagasztani, erre ritkán vállalkozom. Gondoltam, hogy beszerzek […]

Vega paprikás

október 11 , 2009by Felholany

Recept

Mi tagadás, tésztamániás vagyok… Lassan ipari mennyiségű száraztészta van itthon, de nem tudok ellenállni egy-egy különlegesebb csomagnak. Így történt ez most is. 🙂 Ha jól emlékszem, talán a Lidl-ben kúszott be a kosaramba ez a virágos, eredetét tekintve svájci fajta. Féltem, hogy főzés után majd szétesik, de mivel mindig al dente-re főzöm a tésztát, gond […]

Gyorsan elkészülő vendégváró falat egy pohár bor vagy sör mellé, akár még előételnek is nevezhető. (Bár én a sört nem szeretem, és most vendégeket sem vártam…) Fél csomag friss levelestésztám volt, és gondoltam kipróbálom Marcsi barátnőmtől kapott saját készítésű chiliszószával. Férjének készítette az ütősen erős chilit, és mivel én is nagy rajongója vagyok az erős […]

Egy újabb 10 perces vacsora a hétköznapokra. Picit több mint egy rántotta, de picit kevesebb mint egy felfújt. Rövid ideig fotogén, ezért ha a legszebb „arcát” szeretnénk megörökíteni, előkészített terepen bekapcsolt fényképezőgéppel várjunk a kellő pillanatra. 🙂Rákészültem. Gép nyakban bekapcsolva, sütőkesztyű kézen, sütő kinyit, tál kiemel… mobil csörög… 🙁Pedig szép volt!De legalább finom lett. Hozzávalók: […]

Ha egy gyors statisztikát végzek a bejegyzéseim között, hát… nincs túl sok leves recept. Nyáron a gyümölcslevesek azért becsúsznak, télen a forró tartalmasabb levesek, tavasszal és ősszel elvétve. Ez az egyik legkedvesebb forró levesem, sok zöldséggel, sok hússal. És hogy még csak október van? Néha vannak kivételek… 🙂Mivel a tejszín és az olívaolaj nem „keveredik” […]

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum