koviubis tésztasaláta zé módra

július 26 , 2017 by: Felholany Egyéb

Egyetértek Fördős Zével abban, hogy ez a koviubis tésztasaláta bizony tényleg ütős, meg még finom is! A kovászos uborkával való kapcsolatom alig 3 hetes múltra tekint vissza, így azt nem mondhatom, hogy hűűűű tényleg, így is el lehet készíteni, mert nekem aztán most minden új. De egyébként tényleg! Hát így is el lehet készíteni! Keményen bekezdtem egy koviubi krémlevessel, már harmadik körben készítgetem, ápolgatom az ablakban az „újakat”, lesz még az idén ez vagy az belőlük.

Az eredeti receptet elolvashatjátok a Fördős Zé Magazin nyári számában, az enyém kis változtatással (laktózmentesítve – ami sajnos felülírta a cheddar sajtot, zeller nélkül) az alábbi 2 személyre:

  • 20 dkg farfalle tészta
  • 4-5 db koviubi
  • 5-6 dkg l.m. sajt kockázva
  • 1,5 kis pohár l.m. tejföl
  • 1,5 kis pohár l.m. natúr joghurt
  • kapor
  • borsikafű
  • főtt fürjtojás

Az al dentére főzött, kihűlt tésztához adom a felkockázott uborkát és sajtot, összekeverem a joghurt és tejföl keverékével, ízesítem sóval, borsikafűvel és kaporral. Jól átforgatva, behűtve tálalom.

Én szeretem, ha a hideg tésztasaláta hűtés után is szaftos, ezért tálalás előtt még egy kis joghurttal vagy tejföllel összeforgatom.

0 Hozzászólás

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum