grillezett szömörcés padlizsán tahinis joghurttal – a közel-keleti konyha íze

március 14 , 2019 by: Felholany Egyéb

Bár nem jártam még a Közel-keleten, a fűszereit és a konyháját nagyon kedvelem. Vannak fűszerek, melyek a magyar konyhában nem honosodtak meg – mint például a sumac, a szömörcék családjába tartozó fűszer -, de azért szerencsére egyre jobban ismertté válnak. Alapvetően a török, görög és közel-keleti konyha fűszere, de nálunk sem beszerezhetetlen. 🙂 A sumac az arámi summaq szóból származik, ami sötétvöröset jelent. Ez utal a növény termésére, melyet évezredek óta szárítva és porítva használnak. A sumac aromás illatú fűszer. Íze savanyú, kicsit gyümölcsös és fanyar. A sumac ennek a fanyarságnak köszönhetően kihozza az ételek ízét, felerősítve a többi fűszer aromáját. A sumac nélkülözhetetlen fűszere a közel-keleti, elsősorban libanoni konyhának, Görögországban a húsokat ízesítik vele, Törökországban savanyításra is használják. Gyakorta adják joghurthoz, amit pácolásra, vagy salátaöntetként használnak. Érdemes kipróbálni úgy is, hogy a görögsalátához tálalt fetát fűszerezzük meg vele. A sumac rendszeres fogyasztása máj- és vesebetegeknek nem ajánlott!

Hozzávalók:

  • 2 közepes padlizsán
  • 5 teáskanálnyi sumac
  • olívaolaj

A mártáshoz:

  • 2 doboz görög joghurt
  • 2 evőkanálnyi tahini (szezámpaszta)
  • 1/4 lime leve
  • 1 kis gerezd fokhagyma

A tálaláshoz:

  • 1 csokor friss koriander vagy petrezselyem

A mártáshoz alaposan összekeverem a hozzávalókat és tálalásig hűtőbe teszem. A padlizsánt ujjnyi szeletekre vágom, sózom és forró grillserpenyőben olívaolajon megsütöm. Tahinis joghurttal és frissen aprított korianderrel vagy petrezselyemmel megszórva tálalom.

0 Hozzászólás

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap boldog dolgok boldogság bonbon bor bulgur bébicékla cheesecake chia colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland keksz kelt tészta kence kenyér kirándulás knédli koviubi kreatív krémleves krémsajt kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto piac pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein pulyka pástétom reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült sütőtök tahini tavasz tea természetfotó tirol tojás tonkabab torta Toszkána turi tészta tök tökmag töltött túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás ősz

Archívum

scroll to top