görögdinnyés limonádé narancsvirág vízzel

július 18 , 2017 by: Felholany Egyéb

A dinnye számos jótékony hatását most nem elemezném, maradjunk inkább csak az élvezeteknél. Van annál jobb, mint egy forró nyári napon jéghidegre hűtött görögdinnyét kanalazni? Nem igazán, de amilyen időjárás a hétvégén volt az nálam nem indokolta volna feltétlenül a jeges dinnye fogyasztását. Ugyanis egy kiadós eső után úgy lehűlt a levegő szombaton (valahol vidéken), hogy kénytelenek voltunk dzsekibe bújni, szégyenszemre zoknit és papucsot húzni július közepén. Közben rendíthetetlenül faltuk a mézédes dinnyénket. Ahogy édesapám mondta, még a hasa is kideresedett, nekem az orromban történt páralecsapódás, édesanyámat meg egyszerűen a hideg rázta. A kinti hőmérséklet a dinnye felbontásától számított 15 percen belül legalább 15 fokot csökkent, jégeső kopogott az autóm tetején,  így eredetileg okafogyott volt a jeges dinnye nyalogatása, de ha már elkezdtük, be is fejeztük. Nem olyan család vagyunk mi, akik feladják az első kis akadálynál… Tudtam, hogy van a táskámban szopogatós tabletta torokfájás ellen.

Hazatérve ipari mennyiségű felkockázott görögdinnyét találtam a saját hűtőmben, nem is értem, ki vásárolta és felejtette ott, de elegánsan visszacsuktam rá az ajtót és reménykedtem, hogy a probléma reggelre megoldja önmagát. Végülis sikerült, mert a 3 doboznyi dinnye megharmadolta magát, megkönnyítve a dolgomat elbúcsúztunk egymástól. A másik kettőből pedig valami jégkásás, fagyis vonalon történő elindulás után egy limonádénál kötöttem ki. És ma már az időjárás is nekem kedvezett, rendíthetetlenül egész nap 30 fok fölött volt a hőmérséklet, úgyhogy a jegesdinnyés project végre újra értelmet nyert.

A kimagozott dinnyekockákat mixerbe tettem, adtam hozzá fél kupaknyi narancsvirág vizet, fél lime kicsavart levét, 2 teáskanálnyi kókuszvirág cukrot, de nádcukor vagy barnacukor is megteszi. A TITOK: egy csipetnyi Maldon sópehely. Extra választható összetevő ízlés szerint: mentalevél.

Mindezeket alaposan összeturmixolom, majd tört jéggel megtöltött nagyméretű poharakba töltöm és már fogyasztható is! Dolgozom az alkoholtartalmú változatán is… Ha netán újra lehűlne a levegő és én ott állnék egy tucatnyi jegesre hűtött görögdinnye társaságában… 🙂

2 Hozzászólás

  • Most pont alkalmas az idő dinnyézésre! Köszi a receptet!!! A narancsvirág-vízből miért ilyen kevés kell? Magában meg lehet inni? Vagy túl intenzív? Mire jó még? A rózsavízről azt hallottam, hogy az arab világban mindenre használják, például takarításnál is. Szívesen olvasnék a mindkét víz felhasználási lehetőségeiről, főzés terén, és egyebekben is.

    • A narancsvirág víz is olyan intenzív, mint a rózsavíz. Ha túlzásba visszük, élvezhetetlen lesz! Ha még nem ismered őket, elsőként a rózsavizet ajánlanám, remek limonádékhoz is – de tényleg csak egy fél kupaknyi, nagyjából teáskanálnyi mennyiség 1-1,5 literhez. Köszönöm az ötletet, írok majd róluk kicsit részletesebben is! 🙂 Rózsavízzel készült recepteket egyébként találsz az oldalon, írd be a keresőbe, hogy: rózsavíz. 😉

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!

Címkék

ajvár Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap boldog dolgok boldogság bonbon bor bulgur bébicékla chia colitis colitis diéta csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli előétel esti gyors fagyi feleség felhőlány feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gondolat gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland keksz kelt tészta kence kenyér kirándulás koviubi kreatív krémleves krémsajt kultúra kurkuma kuszkusz kápia kókuszvirágcukor könyv köret laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló nyaralás nyár olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto piac pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein pulyka pástétom reggeli rizottó rizs rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült tavasz tea természetfotó tojás tonkabab torta Toszkána turi tészta tök tökmag töltött vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás

Archívum

scroll to top