domony beach, avagy strandolni mentem, véletlenül láttam és hallottam ezt meg azt…

augusztus 12 , 2017 by: Felholany

Nem messze Gödöllőtől, Domony Beach-en (nálam 5 nagy *) zajlik az élet, naptejek illatát hozza a szél, van kókuszos, mangós, epres, csokis, cuppogós, olajos. Jóllakott apukák és anyukák homokvárat építenek a bokáig érő vízben, alkotásukba önfeledten belemerülve, gyermekeikről teljesen megfeledkezve…

„Lazáék” halomba dobálják a ruháikat és már rohannak is egy hűsítő csobbanás reményében.

„Óvatoséknál” anyukák először hófehérre/kékre kenik gyermekeiket az 50/60 faktoros naptejjel, majd térdig érő úszónadrágot és hosszú ujjú pólót húznak a jól előkészített testekre, melyekhez természetesen napisapi is jár. (Helyes! Vagánykodásból kaptam már én is napszúrást strandon.) Mama és Papa is kellőképpen kék a napvédőtől (én megpróbálom a feltörő röhögésemet köhögésbe fojtani, nehéz). A mutatvány személyenként 10-15 percet vesz igénybe, majd ezután még valami extra spriccelős, naptejrögzítővel fixálják a végeredményt. Már-már erotikusan, Mama és Papa végigsimogatják egymás testét a tömött strandon, ha esetleg akadt volna néhány kóbor napsugár, így már esélye sincs eljutni a bőrükig.

Amott „Félősék” autóstáskával a nyakukban merészkednek a vízbe, azt is csak szigorúan térdig, nehogy valami vizes legyen. Vajon mi vezérelte őket, hogy egy 40 fokos nyári napon a strandot választották kikapcsolódásuk tárgyául?!

Én a reggeli első napsugarakkal érkeztem, így viszonylag központi helyen verhettem nyugágyat, ahonnan mindent szemmel lehet tartani, nagy a jövés-menés, sok elcsípett beszélgetésfoszlányból lehet továbbgondolni a történeteket.

Mellém két felnőtt és két kamaszlány telepszik le, rövid időn belül kiderül a felnőttek és gyerekek viszonya is, „Patchwork család”. Mama a kb. 14 és 16 éves lányaival meg Mama új barátja, nevezzük Oszkárnak, akiről még elég sok szó esik. A lányok, mihelyst magukra maradnak, mert ők ugyanmá’ hogy ebbe a vízbe bele nem mennek, 40 fok ide vagy 40 fok oda, mert a Krisztinek (barátnő) a nevelőpapája bezzeg az Adriára vitte a Krisztiéket nyaralni, mindent megkaptak a tengerparton, bezzeg őket Oszkár csak a Domony Beach-ig hozta. Mekkora igazságtalanság ez! Ráadásul Oszkár is hozott néhány „ivadékot” a felállásba, még osztozkodniuk is kell. De legalább az Apjuktól jó ajándékokat kapnak, van azoknak darabja vagy 30.000 Ft is, bár, ha nem lenne Apának az az új barátnője, még Segway-t is kérhettek volna a nyárra. Mert, hogy ott is vannak hozott „új” gyerekek a családban, akikkel szintén osztozkodni kell. A múlt héten is amikor az Apjuk vállalkozásánál segítettek, csak 5.000 Ft-ot kaptak, pedig ha nincsenek „Új Anyuka” gyerekei, akkor akár 8.000 Ft-ot is kaphattak volna. Még jó, hogy azért Apától továbbra is sok és drága ajándékot kapnak.

Belealudtam a problémákba, arra ébredek, hogy két vizes kiscsikó rázza a hajzuhatagát eszeveszett jó hangulatban, hangosan röhögve, jót pancsoltak a hőségben, úgy tűnik mégsem annyira ciki hely ez a D-Beach. Ráadásul még a karjukon is tiszteletjegy fityeg. Nem mondom, én is egész nyáron ingyen strandoltam a Beach-en,  – Köszönöm szépen Fiúk! 🙂 – de tiszteletjegyet azért mégsem kaptam… Mikor újra egyesülnek Mamával és Oszkárral a törölközőkön, a két lány tüntetőleg elvonul fagyit venni, szigorúan saját pénzből, ezt többször is kihangsúlyozva. A következő 1 órában még folyik Oszkár kivesézése, de azért összességében megállapítható, hogy Oszkár jó fej, mert egy tök szuper buliba viszi őket este, ahol fiúk is lesznek… És azért Oszkár autója elég menő.

♥ Imádlak Nyár! ♥ Imádlak D-Beach! ♥

0 Hozzászólás

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum