hello november! programajánló a hosszú hétvégére

november 01 , 2018 by: Felholany

Ismét egy szép hosszú, 4 napos hétvége vár ránk, csodás idővel és sok-sok programlehetőséggel. A teljesség igénye nélkül hármat ajánlok alább a figyelmetekbe, és mivel még tart az őszi szünet, van köztük olyan is, ami a gyermekek számára nyújt élményt! Aki ismer tudja, hogy gasztroprogram nélkül nálam nem ajánló az ajánló, ráadásul ezen a hétvégén két igen remek lehetőség lesz, egyik inkább a Szegeden és környékén tartózkodóknak kedvez, a másik egy budapesti rendezvény. Én személy szerint egy-, de inkább két napot tervezek a Pilisben túrázni, kihasználva azt az időjárást, amikor még nem 5-6 réteg ruhát kell felvenni. 🙂 Az is biztos, hogy készítek valami sütőtökös finomságot, de hogy ezek közül melyiket, még nem tudom… Receptet találtok hozzá ha a képre kattintotok, programok a receptek alatt. 😉

Sütőtök krémleves

Rozmaringos-zsályás sütőtök kockák

Sütőtökös-zsályás lepény

Programok

Fesztiválos napok – őszi szüneti napok Szentendrén a Skanzenben

Az őszi szünetben változatos családi programokkal (bringatúrák és kukoricafosztáshoz kötődő játékok) várnak minden korosztályt a Skanzenben. A résztvevők minden nap más-más tematika mentén tekerhetnek körbe biciklivel a múzeumon muzeológusok vezetésével, hogy olyan helyszíneket is felfedezhessenek, melyek a mindennapi látogatók szeme előtt rejtve maradnak. A biciklis túrák közös étel- és italkóstolással, illetve kézműveskedéssel érnek véget. A részletes napi programokat a Skanzen honlapján, ide kattintva olvashatjátok.

November 2-4. között kerül megrendezésre a VII. Szegedi Mangalica Fesztivál, mely az előző évekkel megegyezően idén is ingyenesen látogatható. A helyben sült egész malac és friss tepertő mellett a vendégek egyéb, frissen készült mangalica ételek közül válogathatnak. A klasszikus (hurka, kolbász, tarja, hagymásvér, stb.) ételek mellet a legmodernebb technológiával mangalica street food azaz könnyen, gyorsan, akár kézből is fogyasztható mangalica menü is készül. A kilátogató vendégek számára a legnagyobb vonzerő főként a megjelenő, kiváló minőségi termékek, de a megfelelő szórakozásért egész napos színpadi műsorral is készülnek a fesztiválon. Napközben autentikus népzenei programok, vásári komédia, gasztro bemutatók, kora délutántól könnyűzenei koncertek lesznek.

BLACK FOOD FESTIVAL BUDAPEST 2018. / Fekete Ételek Fesztiválja

2018. november 4-én (vasárnap, 15-21 óra között) kerül megrendezésre az első Black Food Fesztivál Budapesten a közel 400 négyzetméteres Flow Specialty Coffe Bar @ Bistroban az Andrássy úton. Kóstoltál már FEKETE színű ételt? Fekete szezámos fagyit, fekete tésztát, fekete hamburgert vagy hot-dogot? Fekete chipset vagy fekete macaront? Ha már igen, akkor ott lesz a helyed, mert ezen a napon csak ilyen fogások várnak majd rád! Ha még nem, akkor pedig pláne itt a helyed, mert egy új világ tárul ki előtted, a Black Food Festivalon! Különleges ételeket és italokat kóstolhatsz, amelyek nemcsak jól néznek ki, de nagyon finomak is. Mert lehet fekete a kávé, a cola, a csokoládé, a medvecukor, a fagylalt, a szeder, a ribizli, a retek, a szezám, a balzsamecet, a tészta, a kenyér, sütemény, rizs, kukorica, keksz, koktélok és még sok-sok minden más, ezernyi lehetőség és finomság, amely nemcsak ízében, hanem látványában, hangulatában, egyediségében nyújt maradandó élményt. Érdemes jegyet előre vásárolni, részint mert olcsóbb, részint mert bár nagy a hely befogadóképessége, ettől még limitált. Jegyvásárláshoz katt ide.

Szép hétvégét és jó pihenést mindenkinek!

0 Hozzászólás

Hozzászólás

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!
Loading

Instagram

Címkék

ajvár ajánló alma Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap bodza boldog dolgok boldogság bonbon bor borsikafű bulgur burgonya bébicékla cheesecake chia cipó colitis colitis diéta csicseriborsó csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes curry cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli egészséges étkezés előétel eper erdő kincse esti gyors fagyi farsang feleség felhőlány fesztivál feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fánk fúziós fürjtojás főétel fűszer fűszernövény gabona galette gasztroprogram gluténmentes gomba gondolat gratin gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hisztamin intolerancia humusz hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland karácsony keksz kelt tészta kence kenyér kifli kirándulás knédli koriander koviubi kreatív krémleves krémsajt kucsmagomba kultúra kurkuma kuszkusz kápia képzőművészet kókuszvirágcukor könyv köret közel-kelet Kőtenger laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mindful eating mindfulness mogyoró mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló november nyaralás nyár október olajbogyó olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto petrezselyem piac Pilis pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein puffancs pulyka pástétom quiche rebarbara reggeli ricotta rizottó rizs ropogós rozmaring rozscipó ruccola rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz snidling sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga sumac Szafi szafi termék szarvasgomba szendvics Szentbékkálla szeretet szilva szingli szénhidrátcsökkentett színes étel szörp szövegelek szülinap szőlő sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült süti sütőtök tahini tavasz tea tempura természetfotó tirol tojás tojásmentes tonkabab torta Toszkána turbolya turi tészta tök tökmag töltött túra túró vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség áfonya ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás újhagyma ősz

Archívum