pite

Van úgy, hogy nagyon nem bírok magammal és szeretném megtölteni a lakást édes illattal. Azonnal. Ebbe pedig nem fér bele, hogy lesétáljak a boltig a néhány hiányzó hozzávaló beszerzéséhez. Türelmetlen vagyok. Meg elszánt is.Kipakolom a hűtőből ami van és még kicsit keresgélem azt, amiről biztosan tudom, hogy úgysincs ott…hátha mégis.Nem találom fel az év receptjét, mégis […]

Péntekre (az utolsó munkanapomra) készült – többek között – ez a pite kedves (volt) kollégáimnak… 🙂 Olyan finomságokkal szerettem volna készülni amik bírják a szállítást és élvezeti értéküket nem rontja az előző esti elkészítés. Limaránál olvastam ennek a pitének a receptjét, és már akkor tudtam, hogy előbb vagy utóbb ez is sorra fog kerülni… Ő […]

Hetek óta ábrándozok erről a süteményről, pontosabban a cseresznyés változatáról, amit már tavaly is megsütöttem – nem is egyszer. Valahogy az idei cseresznyéről sikerült rendesen lecsúsznom, mert vagy még nagyon drága volt, vagy pedig már nagyon drága volt. Majd végül az utolsó kísérletnél, amikor elfogadható áron jutottam a gyümölcshöz és bőszen magozni kezdtem, találkoztam valakivel, […]

Imádom ezeket a hónapokat, dömping van zöldség- és gyümölcskínálatban egyaránt, én pedig nem tudok nemet parancsolni magamnak a zöldségesnél. Piacra hetek óta nem jutottam ki, de néhány hét múlva egy hosszabb (hosszú) szabadság alatt lesz lehetőségem minden lemaradásomat pótolni. 🙂A tavalyi lehetőségekhez képest idén már gond nélkül lehet találni sárga színű cukkinit is a polcokon, […]

Lassan helyet kell csinálni a fagyasztóban az idei gyümölcsöknek, zöldségeknek. A hetek óta tartó esőzés miatt az eper lassan szezonja vége felé ér… Nagy bánatomra. De jön a cseresznye, amiből fantasztikus tejespitét készítek majd, a meggy, a sárgabarack, amik nagyrészt morzsás sütiben végzik majd. De az őszibarack, szilva, szeder, málna, szőlő sem elhanyagolandó. Mind-mind tökéletes […]

Szívem egyik vágya volt ez a kétrészes pitesütő. 4 különböző méretű kerámia formám már van, de egy ilyen, aminek kivehető az alja, na ez még hiányzott… 🙂 Most már ez is kipipálva, jöhetett a tesztelés. Több saját receptemet dolgoztam össze, az alap a spenótos-fetás volt. Került még bele egy fél csirkemell, és a tészta összeállításánál […]

Ismét egy, a fáradt hétköznapok vacsoráiból. Minden kritériumnak megfelel: gyors, meleg, sós-ropogós és finom. A maga egyszerűségében annyira finom, hogy másnap este ismétlést követelt. Néhány szem kényszerérett paradicsom eltüntetésére is alkalmas volt, bár megjegyzem, hogy ez is inkább a napon érett édes paradicsomból lesz a legjobb, ám az elmúlt esős, borongós napokat ellensúlyoznom kellett egy […]

Ricottát mostanában folyamatosan rejt a hűtőszekrényem. Készült belőle édes is, sós is, főétel is, desszert is. A mandulás ricotta torta receptjével adós vagyok még, de valahogy mindig úgy készült, hogy vagy nem volt elég a fotózáshoz a fény, vagy már nem volt mit fotózni… Most, hogy végre itt a várva várt tavasz, nem vagyok hajlandó […]

Genovai pite

június 23 , 2009by Felholany

Elméletileg húsvéti pite az alcíme, de mivel nagyon szeretem a spenótot, gyakorlatilag bármikor elkészíthető.Gyerekkoromban a világból is ki lehetett volna űzni a spenóttal, talán mert cukorral megszórva volt ebéd a menzán…Azóta felfedeztem sokszínűségét, megtanultam elkészíteni, és a zöldek közül az egyik legnagyobb kedvencem lett. Hozzávalók: 35 dkg levelestészta80 dkg spenót (friss)40 dkg tehéntúró11 db tojásparmezán […]

Pfeffer Rita – Felhőlány

Gasztronómia, utazás, élmények, gondolatok, fotók, inspirációk, lifestyle.

Bővebben rólam itt.

Hírlevélre feliratkozás

Jelentkezz a Hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a legfrissebb blogbejegyzésekről!

Címkék

ajvár Amalfi arab Ausztria avokádó Balaton-felvidék balatonfelvidék banán bathura bazsalikom beach birs blog blogszülinap boldog dolgok boldogság bonbon bor bulgur bébicékla chia colitis colitis diéta csiga csirke csirkecomb csoki cukkini cukkini virág cukormentes cékla desszert dinnye DIY dnk donáció Egyéb egyéb kreatív egészséges egészséges reggeli előétel esti gyors fagyi feleség felhőlány feta film finedine focaccia fogócska fokhagyma fúziós főétel fűszer fűszernövény gabona gasztroprogram gluténmentes gondolat gyerek gyors gyümölcs Gödöllő görögdinnye hal hedonista hétvége húsvét indiai interjú jamie oliver játék kaland keksz kelt tészta kence kenyér kirándulás koviubi kreatív krémleves krémsajt kultúra kurkuma kuszkusz kápia kókuszvirágcukor könyv köret laktózmentes lekvár lencse leveles tészta leves liba likőr lime malac mamafőztje marcipán marhahús medvehagyma meglepetés menta mosoly mozzarella muffin Naplás-tó narancsvirágvíz nassolnivaló nyaralás nyár olasz Olaszország oldalas olíva orientális padlizsán palacsinta paleo paradicsom parmezán parázsburgonya pesto piac pisztráng pite pizza pogácsa polenta Positano programajánló prosciutto protein pulyka pástétom reggeli rizottó rizs rozmaring rozscipó rukkola ráérős rétes Róma sajtos Salerno samosa sertésszűz sonka sous vide spagetti spanyol spenót spárga szarvasgomba szendvics szeretet szilva szingli színes étel szörp szövegelek szülinap sárgarépa séta sós sörkorcsolya sült tavasz tea természetfotó tojás tonkabab torta Toszkána turi tészta tök tökmag töltött vagdalt vargánya vega vendégposzt vendégváró vkf workshop zabpehely zsálya zöld zöldség ájurvéda édesburgonya édesség életmód étteremkritika írás

Archívum

scroll to top